Szegedi Arcok

A Szegedi Gyermekklinika nagybeteg kisgyerekeit lepte meg a szegedi Guinness-rekorder lufibűvész

Nagy és nemes dologba vágta fejszéjét Szeged Guinness-rekorder lufibűvésze, Csatai Gergő. A Mosolykommandó Alapítvány bohócdoktora Valentin napon a Szegedi Gyermekklinika haemato-onkológiai osztályán járt, hogy mosolygós lufi-költeményekkel dobja fel az ott gyógyuló gyerekek napját, viszont közben egy áteresztő bél szindrómával küzdő kislány, Anna gyógyulására gyűjt.

ANNA GYÓGYULÁSÁÉRT HAJTOGAT A SZEGEDI LUFIZSONGLŐR

Csatai Gergő élete fenekestül felfordult, amióta beköszöntött a koronavírusjárvány: nincsenek rendezvények, születésnapi zsúrok, így aztán nincs is hová mennie lufit hajtogatni. A szegedi lufizsonglőr így aztán “feltalálta” a Lufidoboz.hu – t, amely gyakorlatilag a világ (és Szeged) első lufis ajándékküldő szolgálata. Ha pedig már szolgálat, Gergő egy nemes ügy mellé állította frissen beindított vállalkozását: minden egyes megrendelt remekmű árát egy súlyosan beteg kislány, Anna gyógyulására ajánlja fel.

A kezdeményezésről ezt írta:

“Annával először 2019-ben találkoztam. Egy rászoruló családoknak szervezett gyereknapon. Nem a meghívottak között volt, a pici lányka a szervezők között serénykedett. Ha jól emlékszem Ő hozott nekem palacsintát én pedig egy virágot hajtogattam neki. Anna áteresztő bél szindrómával él, emellett pedig több emésztőrenszeri betegséggel és tápanyag felszívódási zavarral küzd.”

A képlet egyszerű: ha rendelsz egy pocakos bohóc figurát (IDE kattintva teheted meg, 4500 Ft), annak teljes ára Anna megsegítésére megy. Gergő szerint mindössze 79 db feladott meglepetés kell, hogy összegyűljön a pénz a kislány kezelésére, az akció keretein belül, 3 nap alatt már 30 bohóc el is kelt, a maradék 49 viszont még ránk vár, szegediekre. Az összegyűjtött összegből egy tatabányai magánklinika fog speciális vizsgálatokat elvégezni, melyek segítségével meg tudják állapítani, milyen emésztőenzim hiányzik Anna szervezetéből, ezt követően már viszonylag könnyen elérhető, hogy tünetmentesen és gondtalanul élhessen a szegedi kislány – magyarázta a szegedi lufizsonglőr.

A SZEGEDI GYERMEKKLINIKÁN TÖLTÖTTE A VALENTIN NAPOT

Gergő tegnap a Szegedi Gyermekklinika haemato-onkológiai osztályán járt, hogy az Anna megsegítésére készülő mosolygós lufi-költeményekkel dobja fel az ott gyógyuló gyerekek napját. Mint portálunknak mesélte, az ajándékokat a Lufidoboz.hu – n keresztül rendelte meg több anyuka-apuka, akik annyit kértek, hogy vigye be a meglepetéseket a klinika kisbetegeinek. Így Gergő és a szülők nem csupán a klinikán gyógyuló kisgyerekek napját tették vidámabbá, hanem még Annának is segítettek.

CSATAI GERGŐ A VILÁG LEGGYORSABB LUFIZSONGLŐRE

…és erről papírja is van: a szegedi bohócdoktor-lufizsonglőr 2019. augusztus 20-án, az Államalapítás Ünnepén rendezett RakpartFeszt – Kézműves Sörünnep nagyszínpadán, a tűzijáték előtt állította fel a gyorsasági lufihajtogatás hivatalos Guinness-rekordját. Kevesen tudják, de nem csak a Rubik-kockának van gyorsasági rekordja, hanem Csatai Gergő műfajának is. Ez a másfél évvel ezelőtti produkció előtt még 51 másodperc volt, a szegedi ász azonban 44.51 másodperccel állította be az új rekordot többezer szegedi szeme láttára.

Gergővel egyébként a tavalyi gyermeknapon együtt leptük meg a szegedi csöppségeket, egy élmény volt vele pörögni:

https://szeged365.hu/2020/05/31/benedeknek-lauranak-es-lillanak-kulonleges-gyermeknapot-szereztunk/

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb