Közélet

Botka László szerint Szegeden marad a maszkviselés

Bár a szegedi városvezetés sajtónyilvánosan még nem mondta ki, hogy mi lesz a közterületi maszkviselés sorsa, egy, a közösségi médiában kiszivárgott Messenger üzenet alapján azonban úgy tűnik, nem követjük a miskolci – kecskeméti példát. Egy Péter nevű felhasználó a Szegeden Láttam csoportba posztolta be az alábbi üzenetváltást, magával Botka László polgármesterrel:

“Amíg a kormány is indokoltnak tartja a veszélyhelyzet fenntartását, addig várhatóan Szegeden is érvényben lesznek a maszkviselési szabályok” – írja a Péternek küldött válaszlevelében Botka László, khm, egészen pontosan Csongrádi Péter, aki a jelek szerint a polgármester social media menedzsere. A felhasználó egyébként a Tiszavirág Sportuszoda parkolójának használatára kérdezett rá, de az erre adott válasz (közterület, bárki használhatja) helyett sokkal érdekesebb a maszk-téma.

Egyelőre tehát maszkot fel, Szeged!

Gratulálunk a pozícióhoz, Péter

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb