Közélet

Csúcsterhelésre készül az összes kórház, mostantól csak a sürgős, életveszélyes eseteket látják el

A múlt tavaszhoz hasonlóan most is leállították a tervezhető beavatkozásokat a kórházakban, és mostantól csak a sürgős, életveszélyes eseteket látják el. A műtőket és ezzel együtt a nemrég újraindított egynapos ellátásokat is leállították – írja a Népszava.

Ennek oka, hogy a koronavírus harmadik hulláma alatt újabb csúcsterhelésre készülnek a kórházak, ahogy a kabinet is. Maga Orbán Viktor miniszterelnök is arról beszélt, hogy a következő két-három hét kritikus lehet az egészségügyben, ezért emelt szintű készültséget rendelt el.

A lap szerint betegeket egyelőre nem kell hazaküldeni, csak újakat nem vesznek már fel. Az orvosokat, nővéreket sorra vonják be a Covid-ellátásba. A kórházak nagyobb hányadában még bőven van ágy, ám ezek ütemesen telnek.

Ágy lehet hogy van elég Szegeden is, ám az már egy másik kérdés, hogy orvos marad-e. Szombaton írtuk meg ugyanis, hogy pénteken két körben is összehívta a Szegedi Tudományegyetem és a Klinikai Központ vezetése azt a több száz orvost, akik nem írták alá az egészségügyi szolgálati munkaszerződést. Megállapodás azóta sem született.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb