Sport

Három gól, három pont – győzött Siófokon a Szeged-Csanád GA

Megszakította hatmeccses nyeretlenségi sorozatát a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, amely a labdarúgó NB II 26. fordulójában 3–2-es győzelmet aratott a BFC Siófok vendégeként lejátszott alsóházi rangadón – olvasható Nemzeti Sport oldalán.

Egyszer minden sorozat megszakad – klasszikus kijelentés, mely gyakran elhangzik a sportvilágban, s a Szeged-Csanád Grosics Akadémia siófoki vendégjátéka előtt ez a bizakodás mindkét csapattal kapcsolatban elmondható volt. A vasárnap délutáni alsóházi rangadót a házigazdák – beleérte a hétközi, túlórába torkolló Magyar Kupa-mérkőzést is – három vereséggel a hátuk mögött várták, míg a kék-feketék zsinórban hat nyeretlen bajnoki után látogattak a Balaton déli partjára.

Fotó: Németh András. Forrás: Nemzeti Sport

A tétet figyelembe véve, s a két együttes korábbi mérkőzéseiból kiindulva inkább számíthattunk küzdelmes, sok párharccal tarkított csatára, mintsem gólzáporra a napos balatoni délutánon. A találkozó első szakasza ennek megfelelően telt, majd a 23. percben egy jobbról érkező szabadrúgás után Simon Ádám eszmélt a leggyorsabban és vezetéshez juttatta csapatát. A vendégek öröme nem tartott sokáig, hiszen nyolc perccel később Balogh Bence Benitó szezonbeli tizedik góljával újfent döntetlenre álltak felek.

Fotó: Németh András. Forrás: Nemzeti Sport

A térfélcserét követően már a korábbinál támadóbb szellemben folytatták a vendégek, akik előtt ennek megfelelően nagyobb lehetőségek adódtak, s a 78. percben egy öngólnak köszönhetően újfent előnyhöz jutottak. A bekapott gól ezúttal is lendületbe hozta a sárga–kékeket, akik több formás támadást is vezettek addig, amíg öt perccel később Nikházi Márk szépségdíjas találatával újfent egalizálni tudtak. A hajrában sokan elkönyvelték már a pontosztozkodást, de a nagyot küzdő Tisza-parti együttes ebbe nem törődött bele, s egy hosszú bedobás után Germán ugratta ki két siófoki között a lendületben lévő Varga Szabolcsot, aki 15 méterről, remek mozdulattal emelte át a labdát a kint álló Hutvágner felett.

Fotó: Németh András. Forrás: Nemzeti Sport

Egyszer minden sorozat megszakad – ami az egyik oldalon öröm, a másikon bánat, hiszen a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ezen a délutánon hatmeccses nyeretlenségi sorozatot zárt le, s 371 nap után szerzett ismét legaláb három gólt bajnoki mérkőzésen. Ezzel szemben a siófokiak továbbra is gödörben vannak, hiszen sorozatban negyedik tétmérkőzésükön maradtak alul, ráadásul a bajnoki tabellán az üldözők vészesen közelednek.

Forrás: Nemzeti Sport

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb