Mindenmás

Börtönben marad a Szatymazon részegen gyújtogató és emberölési kísérlettel vádolt férfi

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta az emberölés kísérlete és más bűncselekmény miatt nem jogerősen kilenc év fegyházra ítélt férfi letartóztatását fenntartó határozatot – írja az ugyeszseg.hu.

A történet röviden annyi, hogy a tényállás szerint a vádlott, az élettársa, valamint a sértett hosszabb ideje italozó életmódot folytattak. 2018 májusában a vádlott és az élettársa a sértettel együtt italozott a sértett által használt szatymazi ingatlanrészben. A vádlott és a sértett között kialakult szóváltás miatt a vádlott indulatos lett, majd további szeszes italért a közeli boltba ment. Mire a vásárlásból visszaérkezett, az élettársa és a sértett a hátsó szobában elaludt.

EZ VOLT AZ UTOLSÓ CSEPP

A vádlott ezen féltékenységből még jobban felindult és a lakás külső helyiségeiben megtalált éghető tárgyakat összegyűjtötte, meggyújtotta, majd azokat az ágyon alvó sértett és az élettársa környezetében lévő használati tárgyakra dobta, amelyek azonnal lángra kaptak. A vádlott az élettársát kivitte az udvarra. Az erősen ittas sértett a lakásban terjedő füstre felébredt és végül saját erejéből sikerült elhagynia az épületet. Még több részlet az ügyről itt:

TOVÁBBRA IS BÖRTÖNBEN MARAD

Az ügyben elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék nem jogerős ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, valamint rongálás bűntettében és ezért kilenc év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú határozat helybenhagyására tett indítványt, a férfi tekintetében megállapítható szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye miatt. A Szegedi Ítélőtábla osztotta a fellebbviteli főügyészség átiratában foglaltakat, és a férfi letartóztatását fenntartó elsőfokú végzést helybenhagyta.

Még több ügyészségi hír mára:

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb