- Hirdetés -
- Hirdetés -
Sport

Elfogatóparancsot adtak ki az egykori szegedi focista, Kenesei Zoltán ellen

- Hirdetés -

Elfogatóparancsot adott ki a Fővárosi Törvényszék Kenesei Zoltánnal szemben, aki a szegedi fociszurkolók nagy kedvence volt a 90-es évek végén: Kenesei három évet játszott a város másod – (Szeged-Kiskundorozsma), majd első (Szeged LC) osztályú csapataiban. Az egykori sportoló neve a Police.hu – ra péntek este frissen feltöltött körözöttek listájában jelent meg.

NEM ELŐSZÖR KERÜLT A HATÓSÁGOK FÓKUSZÁBA AZ EGYKORI SZEGEDI FOCISTA

A körözést a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja adta ki a volt középpályással szemben vesztegetés miatt. Mint a 24.hu írja, Kenesei még 2011-ben került a hatóságok fókuszába: vették őrizetbe, majd 22 hónapot töltött előzetesben, az akkori vád szerint az ázsiai bundamaffia megbízásából irányították a magyarországi hálózatot, játékosokat és játékvezetőket fizettek és fogadtak is a meccsekre. A REAC 2007 és 2009 közötti manipulált meccseinek ügyében 2017-ben el is ítélték, egy év felfüggesztett szabadságvesztést és 500 ezer forintos pénzbírságot kapott. Elsőfokon az Eger eladott találkozóival kapcsolatban is elítélték, börtönbe azonban nem kellett vonulnia egyik eset miatt sem. Egy harmadik szálon is nyomozás futott Kenesei és társai ellen, amikor nemzetközi meccseket manipuláltak a vád szerint.

NEMZETI SPORT: PÉNZBÍRSÁGGAL TARTOZOTT KENESEI

Nemzeti Sport telefonon érte el Keneseit, aki arról beszélt a sportnapilapnak, hogy egy évekkel korábbi tárgyalás során kirótt pénzbírsággal tartozik, amelyről a csekk nem jutott el hozzá. Mivel a befizetési határidő lejárt, felkerült a körözöttek listájára. Az NSO szerint Kenesei a Fővárosi Törvényszéken befizeti a terhére kirótt teljes összeget hétfőn, ezzel pedig megszűnik a körözés.

- Hirdetés - - Hirdetés - - Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb