Mindenmás

Két bütykös hattyúban mutatták ki a madárinfluenza-vírust megyénkben

Magas megbetegítő képességű madárinfluenza-vírust mutatott ki elhullott vadmadarakból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Csongrád-Csanád megyében két bütykös hattyú esetében fedezték fel a madárinfluenza-vírust. 

Megyénkben, a két bütykös hattyúban a kórokozó H5N8 altípusát találták, amely a Nébih beszámolója alapján 2020-ban és 2021-ben is megjelent Magyarországon. A Nébih utalt rá, hogy a hazai baromfiállományban 2021. február 3. óta nem volt újabb megbetegedés. A madárinfluenza-mentes státuszt az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) előírásai szerint legkorábban 2021. május 23-án nyerheti vissza Magyarország – jelezték.

Hangsúlyozták, hogy ennek időpontját a vadmadár-esetek nem befolyásolják, ám továbbra is kiemelt kockázatot jelent, hogy a vándorló vadmadarak vonulási útvonalai Magyarországot is érintik. “Éppen ezért a baromfiállományok védelme érdekében elengedhetetlen a zártan tartás, valamint a járványvédelmi előírások szigorú betartása” – mutattak rá. Kiemelték, hogy az állatokat a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt és az almot szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: webpage
'Fel a tetejéhez' gomb