Közélet

Orbán Viktor: “láttam már novemberben, hogy nagy baj lesz”

Nehéz hét áll előttünk, több ágyunk van, mint bárkinek Európában, az unió elszúrta – csak néhány gondolatfoszlány Orbán Viktor vasárnap reggeli, Kossuth Rádiós interjújából. Pénteken a miniszterelnök Izraelben járt, az elmaradt, menetrend szerinti kormányfői helyzetjelentést most pótolták, a Vasárnapi Újság című műsorban.

JÖN AZ EGYETLEN KÖRÖS JANSSEN-VAKCINA, DE ELSZÚRTÁK A SZERZŐDÉSEKET

Egy kis felsorolósdival kezdett az ország első embere, mint említette, Magyarországon jelenleg öt koronavírus elleni vakcina elérhető, a legtöbb az Európai Unióban:

  • az amerikai-német Pfizer/BioNTech,
  • az amerikai Moderna,
  • a brit-svéd AstraZeneca,
  • az orosz Szputnyik V,
  • és a kínai Sinopharm oltóanyaga.

Mint mondta, főleg az úgynevezett „keleti” vakcináknak köszönhetően Magyarország átoltottság területén a második az Európai Unióban, míg világszinten a 12. Csütörtökön Brüsszel engedélyezte az amerikai Johnson & Johnson európai leányvállalata, a Janssen vakcináját, Magyarország ebből 4,3 milliót rendelt. Mivel ebből egyetlen adag kell, ez 4,3 millió ember számára elég. A szállítások áprilisban kezdődnek, de Orbán Viktor szerint Brüsszel ezt a szerződést is elrontotta, a Johnson & Johnson már be is jelentette, hogy nem tudja teljesíteni a második negyedéves szállításokat.

TARTANI TUDJÁK A NAPI 63 EZRES OLTÁSI ADATOT

“Láttam már novemberben, hogy nagy baj lesz” – mondta a kormányfő, majd hozzá tette, hogy pont ezért megrendeltek 13 millió embernek elég nyugati és 3,5 millió ember számára elég keleti vakcinát. Szerinte lehet tartani a napi 63 ezres oltási adatot. 

FELKÉSZÜLTEK A LEGDURVÁBB HELYZETRE

“Egyelőre nem kell külföldi segítség, több ágyunk van mint bárkinek Európában, és a legtöbb lélegeztető készülék is. A rezidensek is készültségbe helyezték magukat” – fejtette ki, majd hozzátette: nagyon nehéz hét előtt állunk.  

A MÁSODIK KÖRÖS OLTÁSOKHOZ VAN RAKTÁRON VAKCINA

Orbán Viktor szólt arról is, hogy most csak olyan vakcinával oltanak, amiből kétszer kell kapni. Ezért is van raktáron vakcna, és aki ennek az ellenkezőjét állítja, az szerinte “sunyi módon” hazudik.

“EZT ELSZÚRTÁK”

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az egész világon a legjobban fertőzött terület az Európai Unió, mindez pedig azt jelenti, hogy míg a világ lakosságnak csupán 5,5 százaléka EU-s, viszont az áldozatok 20 százaléka innen származik. Az oltásokat tekintve Izrael is jóval előrébb tart, és a britek is – tette hozzá. Ezt elszúrták – mondta a kormányfő.

TÖBBSZÁZAN MEGHALTAK VOLNA, HA NEM RENDELT VOLNA AZ ORSZÁG KELETI VAKCINÁT

“Ha tudnánk venni bármilyen vakcinát drágábban, mint a kínai vakcina, akkor azt megvennénk” – mondta Orbán Viktor, szerinte több százan meghaltak volna, ha nem oltottak volna keleti vakcinákkal. Közölte, hogy az oltásellenes orvosok ellenére is meg kell kapnia az embereknek a vakcinákat. “Hosszabb távon is gondolkozni kell, hogy ne kerüljünk még egyszer ilyen helyzetbe, tehát, ha újraindítottunk, akkor ne kerüljünk még egyszer ilyen helyzetbe” – mondta a kormányfő.

Mostanra sikerült saját alapanyaggyárakat létrehozni és egy vakcinagyárat felépíteni. A mi tudósaink is haladnak a magyar vakcina kifejlesztésével.

“AZ ESZEMENT ORVOSOKNAK ABBA KELL HAGYNI AZ OLTÁSELLENES KAMPÁNYT”

“Az oltásellenes kampányt be kell fejezni, és az eszement orvosoknak is abba kell hagynia az oltásellenes kampányt” – mondta a kormányfő. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a mutánsok okozzák  a mostani helyzetet, mert a vírus is folyamatosan védekezik. A jövő nagy kérdése, hogy a jövőben megszülető mutánsokkal szemben védeni fognak-e a vakcinák. A Magyarországon elérhető ötfajta vakcinák minden eddig megismert mutációval szemben megvédenek. Ha ebből indulunk ki, akkor már csak néhány hetet kell kibírni – tette hozzá. 

MÁRCIUS 15 – MOST IS A SZABADSÁGUNK FOROG KOCKÁN

“Most is a szabadságunk forog kockán, mert egy sunyi ellenséggel küszködünk” – asszociált március 15-re Orbán Viktor, aki szerint ennek a napnak a hagyománya nélkül nem lehetett volna végrehajtani a rendszerváltást. Nem haltak meg hiába az aradi 13-ak – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: praf in aer
'Fel a tetejéhez' gomb