Smart SzegedVideo365

Az innovációs technológiai fejlődés útján: több mint 4 milliárdból bővít a CE Glass Industries

Tovább halad az innovációs technológiai fejlődés útján a szatymazi CE Glass Industries. Most mintegy négymilliárd forintos bővítést jelentett be Varga Gusztáv, a cég vezérigazgatója.

Bátran mondhatjuk, hogy az 1989-ben, Varga Gusztáv által megalapított cég az elmúlt több mint 30 év alatt Közép-Európa legmodernebb üvegipari létesítményévé nőte ki magát. Jelenleg is a legmodernebb német gyártósorokkal, (fél)automatizált gépekkel, optimalizált belső logisztikával, hosszú távú stratégiával működnek. Minőséggyártásban Európában toronymagasan vezetnek és egy saját célra tervezett, energiatudatosan kiépített ingatlanban üzemelnek, amelyet hamarosan egy újabb csarnokkal bővítenek.

TOVÁBB AZ INNOVÁCIÓ ÚTJÁN

Varga Gusztáv a cég vezérigazgatója a szerdán megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a most tervezett beruházás döntően saját forrásból, emellett pedig hazai és uniós támogatással valósul meg az év végére. A vállalkozás több mint 400 alkalmazottat foglalkoztató 30 ezer négyzetméteres üzemében, napi 5 ezer hőszigetelő üveget állítanak elő és szállítanak a világon számos helyszínre. Ezt a központot kívánják fejleszteni most:

“5400 négyzetméteres termelő üzemcsarnok bővítéséhez fogtunk hozzá. A kivitelezést várhatóan a második negyedévben el is kezdik. Ez a beruházás kétmilliárdos lesz, csak ami a kivitelezést illeti, az építésen túl a csarnok gépesítése hasonló nagyságrendű költséget generál várhatóan. Különösen sokat kell, hogy erősítsünk a biztonsági, többrétegű üvegek piacán, ezen a területen kapacitást bővítünk, gépsorokat hozunk, a lehető legkorszerűbb berenndezéséeket kívánjuk üzemeltetni” – emelte ki Varga Gusztáv, vezérigazgató, majd hozzátette, egyre nagyobb az igény az üvegkorlátok, homlokzatok laminált üvegek, edzett üvegek iránt a nemzetközi piacon.

KORSZERŰ TECHNOLÓGIA ÉRKEZIK

Kormány Péter műszaki vezető kifejtette, a következő hónapokban az edzési és megmunkálási kapacitásokat bővítik. Üzembe állítanak egy új edzőkemencét, amely 2,8×6 méteres üvegek edzését teszi lehetővé, egy egyedülálló vizes vágási technológiát alkalmazó vertikális CNC-berendezést, amely ötödére csökkenti a megmunkálási időt, valamint egy hőszigetelő üveggyártósort. Ez utóbbinak köszönhetően a kettő- és háromrétegű hőszigetelő üvegek a napi gyártási kapacitása 6-6,5 ezer darabra nő. A közelmúltban már telepítették egy laminált vágósort, amely több lépcsőben szabja föl a laminált üvegeket, ezzel gyorsítja a gyártási folyamatot. Az üzem tetejére napelem parkot telepítenek, amely több mint a felét kiváltja a jelenlegi villamosenergia-fogyasztásnak – közölte a szakember.

FOLYAMATOSAN NŐ A FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMA

Bóné Ágnes HR-vezető közölte, jelenleg is számos munkahelyet kínál a CE Glass és a járvány harmadik hulláma ellenére az elmúlt időszakban is nőtt a foglalkoztatottak száma a vállalkozásnál.

“A tavalyi évben a cégeknek át kellett értékelni az üzleti stratégiájukat, a toborzási stratégiájukat, a létszám igényeket. Továbbra is fontos a munkavállalóknak, hogy egy olyan cégnél dolgozzanak, ahol versenyképest fizetést kapnak, ahol nyitott és támogató vezetők veszik körül őket, ahol van lehetőség az előrelépésre, fejlődésre, valamint előtérbe került az is, hogy a munkakeresők szeretnének egy gazdaságilag stabil cégnél dolgozni ahol hozzánk hasonlóan a járvány alatt sem állt meg a termelés” – emelte ki Bóné Ágnes, majd hozzátette, jelenleg 414 alkalmazottal dolgoznak, 60 százalékuk közvetlenül a termelésben vesz részt. Ezt a létszámot hatvannal kívánják növelni.

EGY KIS VISSZATEKINTŐ

Varga Gusztáv több mint százéves hagyomány folytatásaként 1989-ben nyitotta meg Szilánk néven képkeretező és üvegező műhelyét Szegeden. A vállalkozás az évek során nagykereskedelemmel, üvegfeldolgozással, szigetelőüveg-előállítással és üvegipari gépek gyártásával bővítette tevékenységi körét, és kilépett a nemzetközi piacra. A tevékenységét CE Glass néven folytató vállalkozás új termelő és logisztikai központját Szeged határában, Szatymazon 2012-ben adták át. Varga Gusztáv elmondta, Ő személyesen már dolgozott magánház melléképületében, majd két barnamezős ipari területen, amelyek nagyon sok kompromisszumra késztették, majd 2003-ban tett egy ígéretet a kollégáinak, miszerint kitelepíti őket egy kifejezetten zöldmezős, üvegipari funkcióra épült gyártelepre. Ezt láttuk megvalósulni 2012-ben és ennek a fejlődését követhetjük számon most, 2021-ben. A Varga Gusztávval készült teljes riporttunkat itt tekintheted meg:


Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb