Kikapcs

A Szegeden is pörgő Matrackuckó franchise kutatása szerint az alvás az egyik leghatásosabb ellenszerünk a vírussal szemben

Számos tanulmány szól arról, hogy a világjárvány során a megkérdezettek alvászavarról, az alvás minőségének jelentős változásáról számoltak be. A Szegeden is népszerű Matrackuckó Alvásszaküzlet-hálózat az Aludj jól, Magyarország! Program keretében 2021 februárjában végzett átfogó felmérését országosan több mint 3000-en töltötték ki.

A válaszadók 15%-a panaszkodott arra, hogy sokkal fáradtabbnak érzi magát, 10%-a számolt be arról, hogy többször ébred meg éjszakánként, 7%-a pedig azt jelezte, hogy nehezebben tud elaludni a COVID-19 előtti helyzethez képest. Pedig meglehet, hogy épp az alvás az egyik leghatásosabb ellenszerünk a vírussal szemben. Egyetlen éjszakányi rossz alvás akár 70%-kal is csökkentheti immunsejteink aktivitását, olyan mértékű testi és lelki károkat okozva, amelyek mellett egynapi étel-, vagy mozgásmegvonás hatásai eltörpülnek.

Fotó: ridikul.hu

AZ ALVÁS SORÁN A SZERVEZETÜNKBEN TERMELŐDŐ MELATONIN VÉD A VÍRUSOKKAL SZEMBEN

Id. Hahn Gábor Zsolt – az Aludj Jól Magyarország program megálmodója – szerint itt az idő, hogy az orvosok alvást „írjanak fel” a pácienseiknek. Elmondása szerint három okból is fontos ez:

  • Egyrészt, mert az alvás során a szervezetünkben termelődő melatonin (alváshormon) véd a vírusokkal szemben, így képes megakadályozni a vírusos, de még a bakteriális fertőzések által kiváltott tüdőkárosodást is.
  • Másfelől, aki átalussza az éjszakáit, annál egy védőoltás esetén erőteljes immunválasz és velejáró védettség várható, szemben azzal, aki csak 6 órát alszik esténként, mert annak a szervezete csupán feleannyi antitestet termel az oltás hatására.
  • Harmadrészt, az alvás az egyetlen lehetőség arra, hogy az immunrendszerünk feltöltődjön, és újraértékelje, hogyan tudja leghatékonyabban támadni a szervezetbe jutó „behatolókat”, a vírusokat és a baktériumokat. Az alvás tehát egy csodálatos orvosság. Ráadásul ingyen van, mi mégis elszalasztjuk bevenni belőle a teljes dózist estéről estére.

NAPI 7-8 ÓRA ALVÁSRA LENNE SZÜKSÉGÜNK

Négy ismert alvási szakasz van, és ahhoz, hogy a pihenésünk teljes legyen, mind a négyen át kell mennünk, ugyanis mind a négynek megvan a maga funkciója. A koronavírus miatt az egyik ilyen fontos funkció a citokin nevű fehérje előállítása. A citokin segítségével az immunrendszerünk képes arra, hogy a megfelelő antitesteket irányítsa a vírusfertőzés felé. Amennyiben ezen a négy alvásszakaszon nem megyünk át legalább ötször (!) éjszakánként, szervezetünk kevesebb antitestet lesz képes mozgósítani. Mivel egy teljes alvásciklus nagyjából 90 perc alatt zajlik le, így napi 7-8 óra alvásra lenne szükségünk. Sajnos nagyon sokan nem alszunk ennyit, pláne nem mélyen. A fejlett országok lakosságának a kétharmada ennél kevesebbet pihen naponta, de a magyarok 66%-a is 7 óránál kevesebbet alszik éjszakánként. (Sőt minden 3. magyar jó, ha 6 órát alszik esténként.)

A FELMÉRÉS SZERINT CSONGRÁD – CSANÁD MEGYÉBEN ÁTLAGOSAN 6,5 ÓRÁT ALSZANAK EGY ÉJSZAKA

Országos viszonylatban átlagosnak mondható a Szeged és környékén élők alvási ideje, és minősége. Az itt lakók átlagosan 6,5 órát alszanak egy éjszaka, és csupán 36%-uk az, aki 7 óránál is többet szokott aludni. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy minden második Csongrád megyei rendszeresen felébred éjszakánként, és bevallásuk szerint egy héten kb. 3,5 alkalommal ébrednek csak kipihenten. Az elégtelen alvásminőségből fakadó kialvatlanság testi-lelki jólétünk minden szintjén károsan hat, nemcsak egyéni, de társadalmi szinten is. Olyannyira, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az alváshiányt járványnak nyilvánította.

A DIAGNÓZIS: TÁRSADALMI JETLAG

A jetlag (ahogy eddig ismertük): amikor hosszú repülőutakon az időzónák gyors átlépése miatt a szervezet bioritmusa felborul, így a test “belső órája” totál elállítódik a nappalok és éjszakák váltakozásához képest. A társadalmi jetlaghez nem kell repülőre ülnünk, elég, ha túltoljuk az estéket – és 11 óra után fekszünk csak le, mint a honfitársaink egynegyede – így másnap csak az ébresztőóra hangjára vagyunk képesek felkelni. A belső biológiai óránk a mesterséges időeltolódás miatt felborult. Így nem csoda, hogy minden 3. felnőttnek már az elalvással is gondja van. Ez az, amikor a lefekvés után 20 perc múlva még mindig álmatlanul forgolódunk az ágyban azon kattogva, hogy: mennyi az idő, és milyen bosszantó, hogy nem tudok elaludni… meg hogy ettől másnap még fáradtabb leszek.

Fotó: wellandgood.com

Az Aludj Jól Magyarország alvásszakértője a következőt tanácsolja erre az esetre: „Ne feküdjünk ébren az ágyban! Fel kell kelni, át kell menni másik helyiségbe, és mással kell foglalkozni, míg el nem álmosodunk. Agyunk ugyanis gyorsan összeköti a hálószoba fogalmát az éberség helyszínével, ezért ezt a képzettársítást mindenképp meg kell szakítanunk.” Nemcsak hogy nehezen jön álom a szemünkre, és keveset alszunk, de még azt is csak több részletben tesszük. Az igazán pihentető, egész éjszakás alvás pedig csak keveseknek adatik meg. A társadalmi jetlag miatt, a magyarok több mint fele ritkán, vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt volna, és tíz felnőttből mindössze 3 tartja az alvását pihentetőnek.

EGY ROSSZ FŐNÖK ÉS A MIATTA KIALAKULT STRESSZ ÁTLAGOSAN 29 PERCET VESZ EL A MINDENNAPI ALVÁSUNKBÓL

Annak, hogy éjszaka nem tudunk aludni számtalan oka lehet. Vannak, akik éppenséggel aludnának, csak valamiért nincs rá lehetőségük – éjszakai műszak, sokat ébredő kisbaba a családban, bármilyen zavaró tényező jelenléte. Másoknak lehetőségük lenne, mégsem tudnak minőségi alvást produkálni. Az éjszakai alvásukat elégtelennek érzők 29%-a a munkával és a vele járó stresszel hozzák összefüggésbe a kevés alvást. Egy rossz főnök és a miatta kialakult stressz például átlagosan 29 percet vesz el a mindennapi alvásunkból. Az elégtelen alvásnak sokszor banális oka van, hogy túl száraz a levegő, hogy nem jó az ágynemű anyaga, vagy éppen túl meleg a szoba.

A legtöbben túlságosan melegen tartjuk a hálószobánkat: 21-22 Celsius fokon. Ez nem csak azért probléma, mert nehezebben jön szemünkre az álom, de mert a melegebb szobában az oxigénszint is alacsonyabb. A sikeres elalváshoz – nagyjából 1 Celsius fokot – kell csökkennie testünk belső, un. maghőmérsékletének. Ehhez pedig egy átlagos hálóruha és takaró mellett 18,5 Celsius fok számít ideálisnak.

Forrás: aludj-jol-magyarorszag.hu/Matrackuckó Alvásszaküzlet Hálózat

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb