Közélet

Operatív Törzs: húsvétkor sem áll le az oltási program, minden vakcinával oltanak

Húsvétkor sem áll le az oltási program – mondta Galgóczi Ágnes az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője ismertette, hogy csütörtökre 9288 új fertőzöttet regisztráltak, és meghalt 258 beteg. Kórházban 12 062 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 1512-en vannak lélegeztetőgépen.

Galgóczi Ágnes elmondta, hogy a koronavírus-fertőzöttek átlagéletkora 45,7 év.

  • A 40–49 éves korosztályba tartozott az új esetek 23 százaléka.
  • Az 50–59 éves korosztályba az új esetek 17 százaléka.
  • A 30–39 éves korosztályba tartozott az új esetek 15 százaléka.
  • Az új fertőzöttek 17 százaléka budapesti.
  • Az új fertőzöttek 15 százaléka Pest megyei.
  • Zala megyében csak 1,57 százalékos az új fertőzöttek aránya.

FOLYAMATOS AZ OLTÁS, HÚSVÉTKOR SEM ÁLLNAK LE

Galgóczi Ágnes kiemelte, hogy az oltás folyamatosan zajlik, a beoltottak száma 2 065 948 fő, közülük 787 207 fő már a második oltását is megkapta.

“Továbbra is az idősek oltása az elsődleges, húsvétkor sem áll le az oltási program, minden vakcinával oltanak. A kórházakban a Pfizer- és a Szputnyik vakcinákat alkalmazzák, míg a háziorvosok a Sinopharm-, AstraZeneca- és Moderna-vakcinákkal oltanak. A Moderna-vakcinából ma újabb szállítmány érkezett, ezzel az oltóanyaggal a kismamákat is olthatják a háziorvosok. További Moderna- és AstraZeneca-vakcinákat ezekben az órákban szállítanak a kormányhivatalokhoz, majd onnan a háziorvosokhoz. Ma kapunk 218 400 AstraZeneca-oltóanyagot is, amely vasárnapra kerül a háziorvosokhoz. Több mint négyszáz helyen oltanak a hosszú hétvégén” – ismertette Galgóczi Ágnes. A járványügyi osztályvezető mindenkit arra kért: húsvétkor is tartsuk be a szabályokat, és mindenki szűk családi körben ünnepeljen, ott is betartva a járványügyi előírásokat.

HATÁRINFÓ

Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese elmondta, 128 határátkelő közül 86 továbbra is zárva tart. Felhívta a figyelmet, hogy a horvát–magyar határon a mai naptól új szabályok lépnek életbe.

“Továbbra is csak negatív teszt birtokában lehet belépni Horvátországba, de már az antigénalapú teszteket is elfogadják a hatóságok. A karanténkötelezettséget ki lehet váltani oltási igazolással vagy orvosi igazolással a korábbi fertőzésről” – ismertette a rendőr alezredes.

RENDŐRSÉGI INTÉZKEDÉSEK

Kiss Róbert elmondta, hogy az elmúlt napon:

  • a maszkviselési szabályok megszegése miatt 721 esetben intézkedtek a rendőrök.
  • Közterületi maszkviselési hiányosság miatt 677 esetben jártak el.
  • Üzletekben hat esetben nem viseltek maszkot.
  • Tömegközlekedési eszközön 28 emberrel szemben intézkedtek.
  • A kijárási tilalom megszegése miatt 520 esetben intézkedtek a rendőrök.
  • A tranzitszabályok megszegése miatt 80 rendőri intézkedés történt.
  • Mára 7543 új hatósági házi karantént rendeltek el, és összesen 55 915 zárlat van hatályban.

Kiss Róbert hozátte, hogy a húsvéti hosszú hétvégén sokan indulnak szeretteikhez, ugyanakkor mindenkit óvatosságra int, és kéri, hogy a járványügyi szabályokat mindenki tartsa be. Mint mondta, a közlekedési szempontok ellenőrzése mellett a védelmi intézkedések betartását is ellenőrzi a rendőrség.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb