Mindenmás

Eritreai állampolgárokat próbált meg Nagylaknál hazánkba csempészni egy román férfi

A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a román férfival szemben, aki a vád szerint tavaly februárban hat, magát eritreai állampolgárnak valló személyt próbált Magyarország területére csempészni.

A ZÖLDHATÁRON LÉPTEK BE MAGYARORSZÁG TERÜLETÉRE

A vádirat szerint a vádlott ismeretlen társaival 2020. február 8-án, este 9 óra körül vette fel Románia területén egy mikrobuszba a hat, magát eritreai nemzetiségűnek valló személyt, akiket azután a zöldhatáron átkísértek Magyarország területére. A Nagylakot elkerülő főút közelében az illegális határátlépőket már várta egy gépkocsival a vádlott egy másik ismeretlen társa, majd együtt elindultak Ausztria irányába.

AZ ILLEGÁLIS HATÁRÁTLÉPŐK GÖRÖGORSZÁGON KERESZTÜL SZERBIÁBA, MAJD A MAGYAR – ROMÁN HATÁRRA ÉRKEZTEK

A határon figyelőszolgálatot ellátó katonák észlelték mindezt és értesítették a rendőrséget. A rendőrök intézkedés alá kívánták vonni a gépkocsit, amelyből azonban a vádlott és a társa kiugrottak és elmenekültek. A rendőröknek ekkor még csak az illegális határátlépőket sikerült előállítaniuk és megállapítaniuk azt, hogy sem a Magyarország területére történő belépéshez, sem az ott tartózkodáshoz szükséges jogszabályi feltételekkel nem rendelkeznek. Megállapítást nyert az is, hogy őket az általuk fizetett embercsempészek juttatták el mikrobuszok segítségével Görögországon keresztül Szerbiába, majd a magyar-román határ közelébe.

A ROMÁN FÉRFI ELLEN EMBERCSEMPÉSZÉS BŰNTETTE MIATT EMELTEK VÁDAT

A vádlott az elmenekülését követően telefonon értesítette egy ismerősét, akivel megpróbált Magyarország területéről kilépni. A határátkelő előtti pihenőhelyen azonban őt a rendőrök ellenőrzés alá vonták és megállapították, hogy azonos a korábban a rendőri intézkedés alól magát kivonó személlyel. A Makói Járási Ügyészség a román férfival szemben az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelt vádat. A vádemeléskor letartóztatásban levő vádlott bűnösségéről a Makói Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb