Mindenmás

168 helyre tört be 14 megyében és 110 milliót zsákmányolt összesen: Szeged környékén is fosztogatott egy férfi

A besurranó tolvajunk nem vacakolt: a vád szerint a férfi alig három hónappal a szabadulását követően kezdett bele a bűncselekményekbe. Összesen 14 megyében és Budapesten fosztogatott, amely során 109 millió forint értékben vitt el főként készpénzt, ékszereket és elektronikai eszközöket. A lopási kár egyetlen esetben térült meg, amikor elfogták.

A teljes sztori: vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a többszörös és különös visszaesőnek minősülő férfival szemben, aki 168 helyre tört be az ügyészség vádirata szerint. Gál Katalin Zsuzsanna, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivője azt közölte, hogy a bűncselekmények elkövetését beismerő férfival szemben akár 18 év szabadságvesztés is kiszabható.

CSONGRÁD-CSANÁD MEGYÉBEN IS LOPOTT

Az elkövető Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala megyékben, illetőleg a fővárosban követte el a betöréseket. Az ügyészség fegyházbüntetést kért a sorozatbetörőre azzal, hogy zárják ki a feltételes szabadságra bocstátás lehetőségéből, rendeljenek el vele szemben 12 millió 643 ezres vagyonelkobzást és kötelezzék őt a 32 és félmilliós bűnügyi költség megfizetésére is.

Mindeközben Csongrádon cis zajlott az élet:

Forrás: 24.hu

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: buy weed online in Europe
'Fel a tetejéhez' gomb