Közélet

Iparkamara: Aki igazolni tudja a védettségét, az mehessen étterembe, szállodába

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közleményében most azt írja, „A védettséggel rendelkező lakosság indítja újra a gazdaságot”. Emlékeztetnek arra, hogy ők voltak azok, akik a kormánynak azt javasolták, két és félmillió beoltott felett induljon meg a fokozatos nyitás, majd továbbá azt javasolják, hogy aki igazolni tudja a védettségét, az mehessen étterembe, szállodába.

Az elmúlt hét vállalkozói jelzései alapján a következő lépésként javasolják majd azt, hogy a védettséggel rendelkező lakosság korlátozások nélkül, de ellenőrzötten élhesse életét. Így a gazdaság azon szereplői, akik eddig kénytelenek voltak működésüket felfüggeszteni – például a turizmusban és a vendéglátásban – is megkapnák az esélyt az újraindulásra azzal, hogy azok, akik a védettségüket igazolni tudják, igénybe vehetnék ezeket a szolgáltatásokat. A védettség státuszának ellenőrzéséhez a kamara applikáció bevezetését javasolja.

Forrás: 24.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb