Közélet

Helyzetjelentés a szegedi Covid-osztályról: komplett családokat visznek be (videó)

Van olyan nap, hogy 60-70 új beteg is érkezik a szegedi járványügyi ellátó központba, a harmadik hullámban pedig egyre gyakoribb, hogy egész családok szorulnak kórházi ellátásra – nyilatkozta Dr. Pető Zoltán, az SZTE Járványügyi Központ igazgatója az M1 Híradónak.

850-en dolgoznak a szegedi Covid kórházban, az intenzív osztály vezetője azt mondta: soha egyikük sem látott el egy időben ilyen sok intenzív terápiára szoruló pácienst. “Ott tartunk, hogy a teljes kettes kórház mellett a komplett belgyógyászati klinika is járványkórházzá alakult, a másik belgyógyászati épületben pedig egy 5 szintes intenzíves centrumot kellett kialakítanunk” – magyarázta Dr. Pető Zoltán. Mint az igazgató elmondta, a 850 dolgozó megfeszített ütemben dolgozik, nincs hétvégéjük, ünnepnapjuk, a beteghordótól a műszakis kollégán át az orvosokig mindenki megállás nélkül küzd.

A riportban a közismert szegedi orvosnő, Dr. Letoha Annamária (a Szeged365.hu-n is gyakran nyilatkozó kutatóorvos, Dr. Letoha Tamás nővére) vezeti körbe a járványkórházban a nézőket, mint mondja, van olyan napjuk, hogy 60-70 új beteg is érkezik hozzájuk. Egyre gyakoribb az is, hogy teljes családokat visznek be.

A szegedi Maya Lilla által készített anyag azért is különleges, mert ez az első alkalom, hogy TV stábot engedtek a szegedi járványkórházba.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: ข่าวบอล
'Fel a tetejéhez' gomb