Közélet

A kínai járványügy vezetője elismerte, nem olyan hatékonyak a jelenlegi vakcináik – később már úgy nyilatkozott, kiforgatták a szavait

Kína fontolóra vette a Covid-19 elleni védőoltásainak keverését a hatékonyságuk növelése érdekében – közölte Gao Fu, a kínai járványügyi központ vezetője szombaton, elismerve, hogy a forgalomban lévő kínai vakcinák nem elég hatásosak. Vasárnap már úgy nyilatkozott a vezető, hogy kiforgatták a szavait, egyszerűen arról beszélt, milyen módszerekhez érdemes nyúlni, ha javítani akarunk a vakcinák hatékonyságán.

MÁR DOLGOZNAK A VAKCINÁK HATÉKONYSÁGÁNAK NÖVELÉSÉN

Ez az első eset, hogy kormányzati szerv a nyilvánosság előtt osztja meg aggodalmát a vakcinák hatásosságával kapcsolatban Kínában. A kínai járványügy feje, Gao FU szombaton beszélt arról egy nyilvános fórumon, hogy az intézet már dolgozik azon, miképpen tudná orvosolni az elérhető kínai vakcinák esetében azt a problémát, hogy nem bírnak kellően magas hatékonysággal.

A KÍNAI JÁRVÁNYÜGY SZERINT MIXELNI KELLENE A KÜLÖNBÖZŐ VAKCINÁKAT

A jelenleg elérhető vakcinák “védő rátái nem túl magasak” – idézték vasárnap hírügynökségek Gao Fut, aki előző napon, Csengtu városában tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről. “Hivatalosan fontolgatjuk a különböző technológiák keverését, (gyártó)sorokon készült különböző védőoltások használatát az immunizációs folyamatban” – fogalmazott Gao Fu.

A SINOPHARM VAKCINA A GYÁRTÓ ADATAI SZERINT 79%-OS VÉDELMET NYÚJT A VÍRUSSAL SZEMBEN

Kína eddig négy Covid-19 elleni vakcinát fejlesztett ki, és az év végéig Peking várhatóan hárommilliárd adag vakcinát gyárt. Márciusig Kína 40 millió adag vakcinát szállított le külföldi országoknak. A kínai vakcinagyártók által ismertetett adatok szerint a Sinopharm vakcina 79%-os védelmet nyújt a vírussal szemben, míg a Sinovac oltás 50,66%-osat, utóbbi a 18-60 év közöttiek körében – olvasható a Portfolio cikkében.

A KÍNAI JÁRVÁNYÜGYI VEZETŐ SZERINT KIFORGATTÁK A SZAVAIT

„Teljes félreértés”, hogy a Kínában gyártott vakcinák hatékonysága alacsony lenne, mondta Gao Fu, a kínai járványügyi központ vezetője a párt által felügyelt Global Timesban. Úgy magyarázta szavait: egyszerűen arról beszélt, milyen módszerekhez érdemes nyúlni, ha javítani akarunk a vakcinák hatékonyságán. „A világban használt vakcinák hatékonysága időnként magas, időnként alacsony. A kutatóknak szerte a világon foglalkozniuk kell azzal a kérdéssel, hogyan lehetne javítani rajta” – mondta Gao, majd elismételte a lehetséges megoldásokat, miszerint a vakcinák kombinálásán gondolkoznak, de megfontolják azt is, hogy esetleg a dózisok sorrendjén, vagy a dózisok közt eltelt időszak hosszúságán változtassanak, írta a 444.

illusztráció, kép forrása: portfolio.hu

Gao elmondta, a változtatásokra azért lehet szükség, mert ez az első alkalom, hogy az embereket új koronavírus elleni vakcinákkal oltják. Bár az ettől eltérő vírusokkal kapcsolatos tapasztalatok hasznosnak bizonyultak, az oltási programokat egyre inkább a koronavírus sajátosságaihoz kell majd igazítanunk. 

Forrás: MTI/portfolio.hu/444.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb