Közélet

MOL Mester-M Díjat kapott a szegedi Dr. Regdon Ibolya kémia- és Gárdián Gábor gordonkatanár

Korábbi tanítványaik jelölése alapján a MOL Alapítvány kuratóriuma idén is 10 kiemelkedő munkát végző tanárt és utánpótlásedzőt díjazott, köztük Csongrád-Csanád megyében Dr. Regdon Ibolyát, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium kémiatanárát és Gárdián Gábort, a szegedi Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény gordonkatanárát.

Az elismerésben részesült Kissné Kocsis Marianna is, a Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium magyar nyelv és irodalomtanára és Gál Béla, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium nyugdíjas biológiatanára pedig Mester-M oklevelet kapott.

LÉTREHOZTAK A NAGYDÍJ MELLETT EGY KÜLÖNDÍJAT IS A “KEDVENC ONLINE TANÁROM 2020” CÍMMEL

A MOL Mester-M Díj idén az eddigieknél is nagyobb jelentőséggel bír, hiszen a COVID-19 járvány okozta helyzetben a tanárok, edzők oktatásba fektetett energiája még inkább felértékelődött, munkájuk elismerése különösen fontos. A nagydíj mellett a járványhelyzetre reagálva az alapítvány „Kedvenc Online Tanárom 2020” címmel különdíjat is meghirdetett, amellyel a váratlanul bevezetett digitális oktatási időszak alatt különösen innovatív pedagógiai teljesítményt nyújtó tanárok és edzők munkájára kívánta felhívni a figyelmet.

Ebben a kategóriában 11 tanár nyerte el tanítványaik jelölése alapján a díjat. Az erkölcsi elismerés mellett a Mester-M díj fejenként egymillió forintos, a különdíj pedig 200.000 forintos tiszteletdíjjal jár. A koronavírus-járvány miatt a díjátadó ünnepségre nem kerülhetett sor, a MOL Alapítvány virtuális találkozót tartott a díjazottakkal, akikhez ezt követően személyesen viszik el a díjakat.

DR. REGDON IBOLYA, KÉMIATANÁR, RADNÓTI MIKLÓS KÍSÉRLETI GIMNÁZIUM PEDAGÓGUSA A TUDOMÁNY KATEGÓRIÁBAN KAPTA MEG A MESTER – M DÍJAT

Dr. Regdon Ibolya kémiatanár a tudomány kategóriában kapta meg a MOL Alapítvány Mester-M díját. A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium kémiatanára mindig a megértés felől közelíti meg a kémia tanítását, rávilágít az összefüggésekre. Nagy rendszerként láttatja a kémiát, amelyben megérthetők az összefüggések. Egyszerre tud szigorú és kedves lenni. Lelkes, sajátos humorával emészthetőbbé teszi a tantárgyat. Az osztályozásban igazságos. Azt hangsúlyozza, hogy a tudás az elsődleges, nem a félévi átlag. Ha a kémián túlmutató téma jön szóba, őszinte, és kifejti véleményét, tanácsot is ad. Folyamatosan bátorítja diákjait, kedvenc mondásával: „Ha küzdesz, veszíthetsz, ha nem küzdesz, már veszítettél.” Sokat tesz a közösség építéséért is, legyen szó osztálykirándulásokról, tudományos programokról, vagy iskolai film délutánokról. A róla készült portréfilm itt tekinthető meg:

GÁRDIÁN GÁBOR, GORDONKATANÁR, KIRÁLY – KÖNIG PÉTER ZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGUSA A MŰVÉSZET KATEGÓRIÁBAN KAPTA MEG A MESTER – M DÍJAT

Gárdián Gábor gordonkatanár a művészet kategóriában kapta meg a MOL Alapítvány Mester-M díját. Az országos és nemzetközi szinten ismert gordonkaművész, a szegedi Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény mesterpedagógus tanítványai országos és nemzetközi versenyeken dobogós helyezéseket érnek el. Növendékei közül sokan a világ szimfonikus zenekarainak művészei vagy sikeres pedagógusok lettek. Fő műve a Gárdián Gordonkaiskola-sorozat, amely Magyarország első számú gordonkaoktatási tananyaga. Angol nyelven is megjelent, kínai kiadása folyamatban van. Tanítványait nemcsak zeneszeretetre és a zeneértésre neveli, hanem a valódi emberi értékek felismerésére és tiszteletére is. Sajátos nevelési igényű diákjaival is számos sikert ért el. A tanár úr több rendezvény, továbbképzés, zenepedagógus-konferencia előadója, gordonkaversenyek zsűritagja, népszerűsítő-ismeretterjesztő zenei programok szervezője, előadója. Szegedi koncertjei valóságos népünnepélyek. Munkásságáért több elismerésben részesült, többek között 2017-ben megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet. A róla készült portréfilm itt tekinthető meg:

Forrás: MOL Alapítvány


- Hirdetés -

- Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb