Közélet

Szentkirályi Alexandra: Magyarország oltásbajnok, már minden negyedik ember megkapta az oltást

Magyarország oltásbajnok, az Európai Unió más országai “a hátunkat nézik” – fogalmazott Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfő reggel.

Szentkirályi Alexandra rámutatott: Magyarországon már minden negyedik ember megkapta az oltást. A cél az, hogy minél rövidebb idő alatt minél többeket be lehessen oltani. Elmondta: folyamatosan dolgoznak az oltási munkacsoport tagjai, a háziorvosok és az oltópontokon szolgálatot teljesítők. Korán reggel elindulnak a vakcinaszállítmányok a raktárakból az oltási helyekre, a behívott emberek pedig nagy számban meg is jelennek ott.

EGYRE KÖZELEBB LESZÜNK A SZABAD ÉLETHEZ

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott: az oltások számának csak a beérkező vakcinák szabnak határt, és ebben Magyarország jól áll, hiszen nem csak a brüsszeli, hanem a keleti vakcinákkal is számolhat. A kormányszóvivő hangsúlyozta: most már minden zárás csak korlátozni tudja a járvány terjedését, megakadályozni már nem, és minden oltással egyre közelebb leszünk a szabad élethez. Tájékoztatása szerint a hétvégén fejeződött be a pedagógusok második körös oltása, csütörtök és vasárnap között újabb százezren kaptak oltást. Az általános iskolák és az óvodák április 19-ei nyitását a honvédség is segíti, már 135 intézményt fertőtlenítettek a katonák – mondta.

A KÖZÉPSULISOK MÁJUS 10-ÉN KEZDENEK

Kiemelte továbbá, hogy az érettségik biztonságos lebonyolítása érdekében a középiskolákban csak május 10-én áll vissza a jelenléti oktatás, viszont kiscsoportos felkészítőket, konzultációkat továbbra is szervezhetnek az intézmények. A tavalyihoz hasonlóan idén is, ahol lehet, csak írásbeli érettségiket tartanak. A kormányszóvivő arról is beszélt: a kormány mindent megtesz azért, hogy minél több munkahelyet megőrizzen, és ahol szükséges, ott újakat lehessen létrehozni. Példaként említette, hogy eddig már több mint 155 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást a legnehezebb helyzetbe került szektorokban, amely a nyitásoktól függetlenül a teljes áprilisi hónapra jár az érintetteknek. Minden egyes beadott oltással közelebb vagyunk ahhoz, hogy újraindulhasson az élet – jelentette ki Szentkirályi Alexandra.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb