KözéletSmart Szeged

Makovecz Imre leggigantikusabb terve valósul meg Makón, fejlesztik a városi termál- és gyógyfürdőt

Makovecz Imre leggigantikusabb terve valósul meg Makón. A 13, már megépült makoveczi remekmű megalapozta városuk hírnevét a múltban és a jelenben, a jövőben pedig új távlatokat nyithat egy új beruházásnak köszönhetően – írja a Makói Városi Televízió.

A Hagymatikum bővítésével kapcsolatos kivitelezési szerződést a mai napon írták alá, így hamarosan megkezdődhet a közel 10 milliárd forintos projekt.

A VÁROS TÖRTÉNETÉNEK EGYIK LEGNAGYOBB BERUHÁZÁSA EZ

Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere így ír a Facebook oldalán: “Mint arról az elmúlt héten már örömmel beszámoltunk, Magyarország Kormánya, Lázár János országgyűlési képviselő, kormánybiztos közbenjárására, a 2021. április 7-én megjelent 1163/2021. számú Kormányhatározatban megerősítette, hogy támogatja a Makó Városi Termál- és Gyógyfürdő (Hagymatikum) fejlesztésének megvalósítását, így hamarosan kezdetét veheti városunk történetének egyik legnagyobb volumenű beruházása. Ennek első lépéseként a kivitelezési szerződés ünnepélyes aláírására került sor ma délelőtt a Városháza dísztermében Lázár János országgyűlési képviselő, kormánybiztos, dr. Buzás Péter egykori polgármester, dr. Medvigy Mihály, a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. vezérigazgatója, Makovecz Benjámin, a Makona Építész és Tervező Iroda Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Sipos Tamás és Szabó Dusan, a kivitelező FEHÉRÉP Kft. ügyvezetői jelenlétében.”

IGAZI CSALÁDI ÉLMÉNYZÓNÁT ALAKÍTANAK KI

A termalonline.hu úgy ír a fejlesztésről, hogy igazi családi élményzónával bővül a Hagymatikum ezáltal, ahol élménymedence, hullámmedence, kiúszós medence, vizes mászófal kap helyet. Épül egy hárompályás csúszdatorony, napozóterasz, valamint új kültéri gyógyvizes medence is.

Forrás: termalonline.hu

Forrás: Makói Városi TV, Farkas Éva Erzsébet Facebook oldala, termalonline.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb