Mindenmás

Történelmet írt a NASA, felszállt a Marson a kis helikopter

Hétfőn irányított repülést hajtott végre egy idegen bolygón a NASA, illetve az emberiség. Soha ilyen korábban nem történt – írja a HVG, vagyis sikerrel teljesítette küldetése első részét az Ingenuity: a marsi drón hétfőn felemelkedett a talajról, és néhány másodperc erejéig repült, majd visszaereszkedett a bolygó felszínére.

A NASA közlése szerint: “ezzel megvalósult az első olyan irányított repülés az emberiség történetében, amelyet egy idegen bolygón sikerült végrehajtani.” Az Ingenuity repüléséről készült első felvételeket a NASA már megkapta, ezek egyike nyitóképünkön is látható. A kép a már felemelkedett drón egyik kamerája által rögzített pillanatot mutatja, illetve a szerkezet marsi talajra vetülő árnyékát.

EDDIG A NAPENERGIÁT GYŰJTÖTTE A HELIKOPTER

Az Ingenuity a Perseverance Mars-járóval érkezett meg a vörös bolygóhoz február közepén. A drónt a szerkezet “hasára” erősítve szállította a hatalmas eszköz, de csak az utóbbi napokban engedte le a marsi talajra. A helikopter ezután folyamatosan gyűjtötte a napenergiát, hogy egy későbbi időpontban irányított repülést (fel-, illetve leszállást) tudjon végrehajtani. Ez utóbbira – amerikai keleti parti idő szerint – hétfőn hajnali 3 óra 30 perckor került sor, de azt, hogy a küldetés sikerült-e, csak órákkal később tudta meg a NASA. A drón a következő időszakban többször is felszáll majd a Marson, eközben fotózni is fog. A képalkotásban két kamera segíti az ultrakönnyű eszközt.

AZ ELSŐ SZÍNES FELVÉTELEK

A fekete-fehér képek után az első színes felvételek is megérkeztek a NASA legújabb Mars-járójától még februárban. Kevesebb mint egy nap kellett hozzá, hogy a Perseverance Mars-járó az első fekete-fehér fotók után színes képeket is továbbítson a Földre. Az egyik ilyenen a marsi táj látható, immár lényegesen jobb minőségben

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb