Közélet

Operatív Törzs: nyit az ország, még ma megjelennek az új rendelkezések

Ismét előrébb léptünk egyet a járvány kezelésében, ami lehetővé teszi az óvatos nyitás folyamatát – jelentette ki pénteken az országos tisztifőorvos. Müller Cecília az operatív törzs sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Európai Unióban csak Máltán és Magyarországon múlja felül a harminc százalékot az átoltottsági szint.

Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese bejelentette, hogy a belügyminiszter még ma egyedi közigazgatási határozatot tesz közzé a Magyar Közlönyben, amely kihirdeti, hogy szombattól hatályba léphetnek az új rendelkezések. Kiemelte: ezek értelmében a teraszok, a kerthelységek este fél tízig lehetnek nyitva. A teraszokon kint nem kell viselni a maszkot, bent viszont igen, ahol addig lehet tartózkodni, amíg átveszik az elvitelre készült ételt, vagy a mosdóhasználat erejéig. Hangsúlyozta, hogy továbbra is hatályban marad a maszkviselési kötelezettség, és a kijárási tilalom. Felhívta a figyelmet arra is, hogy este 11 -ig mindenkinek haza kell érnie.

MEGNYÍLT AZ ONLINE FOGLALÁSI RENDSZER

“Fontos bejelentéssel érkeztem önökhöz. Amellett, hogy ma elértük a 3,5 millió beoltottat, egy másik fontos dolog is történt: megnyílt az online foglalási rendszer két nap tesztelés után. Az időpontfoglalót kifejezetten a kórházi oltópontokon történő oltásokhoz lehet használni, a kínai Sinopharm vakcinákkal történik az oltás” – jelentette ki a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. György István arról beszélt, hogy az előttünk álló hétvégén mintegy 600 ezer Sinopharm vakcina érkezik hazánkba, ezért arra biztatott mindenkit, hogy keressék fel az időpontfoglalót, amelynek használata igen egyszerű. Az időpontfoglalásról visszaigazolást és emlékeztetőt kap, aki jelentkezik, de fontos, hogy mindenki csak egy foglalást tud végrehajtani és egy foglalás már nem visszamondható – hívta fel a figyelmet az oltási munkacsoport vezetője.

A MÁSODIK OLTÁS FELVÉTELE UGYANOTT TÖRTÉNIK, AHOL AZ ELSŐ

györgy István hozzátette, érdemes arra is gondolni, hogy egy hónap leteltével esedékes a következő időpont az oltásra, ami ugyanazon a helyen történik, mint az első dózis beadása. Ha valaki jelentkezik, de nem tud elmenni, jogosult marad az oltásra, de egy másik időpontban.A Sinopharm másik felét, 300 ezer vakcinát a háziorvosok kapják meg. Ezért arra kérte, hogy akik foglaltak oltópontra, jelezzék a háziorvosnak, aki másnak tudja odaadni a vakcinát. „Olyat senki ne tegyen, hogy a háziorvosnál is fenntart egy időpontot és jelentkezik egy másik időpontra, mert akkor megtörténhet az, hogy valakinek nem jut vakcina” – szögezte le. Az előttünk álló héten nagyot lépünk az átoltottságban, ami legyengíti a járványt, és visszahozza a régi életünket, folytatta. Minél több embernek élnie kell az oltakozás lehetőségével. Mérlegelni kell azt a kockázatot, hogy későbbre halasztja az oltást, hiszen az életet ment.

EGYET LÉPTÜNK ELŐRE, JÖHET AZ ÓVATOS NYITÁS

Ismét előrébb léptünk egyet a járvány kezelésében, ami lehetővé teszi az óvatos nyitás folyamatát – fogalmazott az országos tisztifőorvos. Müller Cecília bejelentette, hogy az oltás további gyorsítása érdekében elrendelte a mai naptól a tömeges oltást azért, hogy minél többen tudják felvenni a védőoltást. Beszélt arról is, hogy érkezik 600 ezer Sinopharm vakcina, ami lehetővé teszi, hogy a várakozók gyorsan oltakozhassanak, és azt a 35 százalékos lakossági átoltottságot, amelyet sikerült elérni a mai napra, még inkább növelni tudják. Hangsúlyozta, hogy az EU-ban csak Máltán és Magyarországon magasabb az átoltottsági szint 30 százaléknál, az Uniós átlag pedig jelenleg 20 százalék.

CSÖKKEN AZ AKTÍV FERTŐZÖTTEK SZÁMA

Az aktív fertőzöttek számáról azt mondta, szépen csökken, de kiemelte, hogy a járványnak nincs vége, a vírus jelen van, a védelmi intézkedésekről nem szabad elfeledkezni. Leszögezte, hogy most a fogékonyak számának csökkentését tűzték ki célul a nagyszámú védőoltás beadásával, amire a napokban minden lehetőség megnyílik. Az új fertőzöttekről azt mondta, a betegség súlyossága miatt jelenleg is több mint hétezren vannak kórházban, 844-en pedig lélegeztetőgépen. Megjegyezte, ez a szám is napról napra csökken, de gondoskodni kell róla, hogy ne legyen emelkedés az adatokban. Minden fennálló intézkedés továbbra is komolyan betartandó – emelte ki.

A BRIT MUTÁNS MIATT VAN ENNYI HALOTT

A halottak számáról azt mondta, még mindig magas, és ez a brit mutáns miatt van, ugyanis nem lehet tudni, hogy az kinél milyen lefolyást eredményez, ezért az egyetlen lehetőség a védőoltás felvétele. Hozzátette, ha az első, vagy a második védőoltás beadását követően megfertőződik valaki, az ellenanyagtermelés elindul, a szervezetben úgynevezett sejtes immunitás képződik, amely segíti a szervezet gyors reakcióját, amikor találkozik a vírussal. Egyetlen oltást követően is már adtunk esélyt magunknak arra, hogy enyhe legyen a betegség lefolyása – szögezte le a tiszti főorvos. Mivel a tömeges oltást Sinopharmmal tervezik megoldani, beszélt egy kicsit a kínai vakcináról is, amely inaktivált vírust tartalmaz, és számos virológus állítja, nagyon sok antigént tartalmaz. Kiemelte, hogy az oltóanyagban minden benne van, amiből egy vírus áll, ezért hosszabb védelmet lehet várni a vakcinától, illetve védelmet nyújthat a mutánsok ellen is.

NE JELENTKEZZÜNK KÉTSZER AZ OLTÁSRA

Müller Cecília megjegyezte azt is, hogy az oltóanyag a 18 év feletti krónikus betegeknek is adható, amennyiben nem áll fenn egyéb ellenjavallat. Müller Cecília arra kért, hogy aki már megkapta az első oltását, ne jelentkezzen a tömeges oltakozásra, ugyanis nekik már van időpontjuk a második adag badására is. Kérte a kettős foglalás elkerülését is. A várandósokhoz is szólt a tisztifőorvos, ugyanis a vakcina alkalmazási leirata nem biztosítja, hogy várandósok is felvegyék az oltást, ezrét arra kért, hogy ők ne jelentkezzenek ezúttal oltatni. Arra is kért, hogy akinek jelenleg bármilyen aktív betegsége van, ne foglaljon időpontot. Müller Cecília felhívta továbbá a figyelmet az egyéni felelősségre is a nyitás kapcsán. Végül megköszönte a rendőrök munkáját, ugyanis április 24-én tartják a rendőrök napját Magyarországon. Müller Cecília azt mondta, az elmúlt több, mint egy év őket is új kihívások elé állította, a lakosság biztonságáért tett intézkedéseken nagyon sokat dolgoztak. „Ők a bástyáink, és hálásak vagyunk azért az áldozatért, amit nap mint nap hoznak értünk és a magyar lakosság érdekében” ֪– fogalmazott. Az országos tisztifőorvos hálával és tisztelettel kívánt nekik jó egészséget és mondott köszönetet.

NYIT AZ ORSZÁG

Megvan a 3,5 millió beoltott, így a teraszok szombat reggeltől kinyithatnak – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. Kiemelte: a jövő hét közepén, szerdán-csütörtökön meglehet a négymillió beoltott is, akkor megnyitják a szolgáltatások széles körét azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk. Megnyílhatnak a színházak, a mozik, a múzeumok, a könyvtárak, a tánc- és zeneművészeti események, a cirkusz, az edző- és fitnesztermek, a jégpályák, az állatkertek, a fürdők és uszodák, a játszóházak, a sportesemények, a kalandparkok, és kinyithatnak a szállodák, az éttermek belső helyiségei is – sorolta.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: พรมรถ
'Fel a tetejéhez' gomb