Sport

Egyre több szegedi lehet ott Tokióban? Sárosi Laura szinte biztosnak érzi kvótáját

A múlt heti, perui versenyen győztes tollaslabdázó Sárosi Laura úgy számol, hogy szinte biztosan megvan a tokiói olimpiai kvótája. Az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy ez ugyanakkor a közvetlen riválisai eredményétől is függ, és neki is van még pár versenye.

“Ezek nagyon fontos kvalifikációs pontok” – utalt a perui sikerére, majd hozzátette: “számolgattam, és úgy néztük, hogy körülbelül négy országot előzök meg, ami azt jelenti, hogy a 33. helyre lépek előre” – mondta.

38-AS LESZ A MEZŐNY, SZINTE MEGVAN A KVÓTA

A kvalifikációs rend szerint a világranglista első 16 helyezettje – nemzetenként maximum két tollaslabdázó – kap egyesben kvótát, illetve a lista 17. helyétől nemzetenként egy-egy játékossal és a japán indulóval töltik fel 38-asra a mezőnyt. A nemzetközi szövetség ezen felül három szabadkártyát oszthat ki úgy, hogy mind az öt kontinensről legyen tollaslabdázó az olimpiai indulók között. “Most már ezzel a versennyel azt mondhatom, hogy szinte megvan a kvóta, de ez még nem biztos, van még három-négy verseny vissza” – tette hozzá.

LAURA SZERDÁN MÁR SZEGEDEN LESZ, MAJD UTAZIK TOVÁBB

Sárosi Laura, aki ott volt a riói játékokon, elmondta, hogy az indiaira ment volna két hét múlva, de azt törölték az ottani járványhelyzet miatt, így Portugáliába utazik majd, utána pedig két ázsiai torna következne. Ugyanakkor nem biztos még az indulásban, mert például Malajziában 14 napos karantén várna rá, amit az olimpia közeledtével nem feltétlenül vállalna be. A sikeres perui szereplést annak tudja be, hogy a mögötte álló csapat támogatta őt az elmúlt időszakban, amikor a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az olimpiát. “Lehetőségem nyílt arra, hogy fejlődjek olyan területeken, amelyeken eddig nem volt idő vagy lehetőség. Az új indonéz edzővel meg a csapattal és a mentál coach-csal azt érzem, hogy most kezd összeállni az elmúlt másfél év munkája” – fogalmazott. Sárosi Laura szerdán érkezik haza, Szegeden készül tovább és a jövő héten utazik a következő versenyre. Mellette a férfiaknál Krausz Gergely áll harcban a tokiói kvótáért, aki Peruban az elődöntőig jutott.

Nem csak Laura, hanem a mi bajnokunk Nagy Péter is bízik abban, hogy kint lehet Tokióban.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: fake info
'Fel a tetejéhez' gomb