Mindenmás

Tizenhét éve történt makói kettős gyilkosság miatt állt ma bíróság elé egy férfi

Egy idős makói asszony és lánya 2004-es meggyilkolása miatt állt a Szegedi Törvényszék elé egy hajléktalan férfi kedden. A jelenleg 47 éves férfit több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolják.

Makón, a Szegedi utca egyik házában 2004. november 16-án holtan találtak egy 78 esztendős asszonyt és a hozzá látogatóba érkező 51 éves lányát. A vádirat szerint a tettes a szomszédos ingatlanba hatolt be, és a kerítésen átmászva jutott a sértett házába. A nyári konyhában összetalálkozott az idős asszonnyal, vascsővel bántalmazta, majd elvágta a torkát. Ezután még másfél-két órát maradt a lakásban, evett, ivott, átkutatta a házat, de nem találta meg a sértett eldugott pénzét. Ekkor találkozott össze az anyját meglátogató nővel, akit ugyanúgy bántalmazott és ölt meg, mint előző áldozatát. A holttesteket újságpapírral betakarta, majd a vascsövet hátrahagyva távozott.

UJJLENYOMATOKAT HAGYOTT A HELYSZÍNEN

Az elkövető vénás sérülést szenvedett, a vért még a házban lemosta, ehhez azonban levette cérnakesztyűjét, és így ujjlenyomatokat hagyott hátra. A rendőrség 2019-ben ezeket összevetette a Makón és Csongrád megye területén élet és vagyon elleni, erőszakos bűncselekményeket elkövetők ujjlenyomataival, így találtak rá tavaly februárban a vádlottra, aki a mórahalmi járásban élt, nőtlen, gyermektelen, vagyontalan, hajléktalan. Később a házban talált kesztyűből, a vascsőről és az egyik áldozat körme alól vett mintából is kimutatták a vádlott DNS-ét. Az írni, olvasni nem tudó férfi a bíróság előtt nem tett vallomást. Korábban tagadta bűnösségét, azt állította, hogy a bűncselekmény idején a Csongrád megyei Bordányban dolgozott napszámosként. Bár abban az időben gyakran meglátogatta barátnőjét Makón, azon a napon Bordányban volt, az áldozatok házában pedig soha nem járt – mondta.

JÚNIUSBAN DERÜL KI AZ ÍTÉLET

A bíróság meghallgatta a férfi egykori barátnőjét, aki elmondta, hogy az álnéven bemutatkozó vádlott német állampolgárnak adta ki magát, és azt állította, kamionsofőrként dolgozik. Kapcsolatuk már hónapokkal a gyilkosság előtt megszakadt, mert a férfi többször meglopta. A vádlott azonban ezután is visszajárt Makóra. A bíróság az ügyben júniusban hirdethet ítéletet.

Nem kell visszamenni az időben 17 évet, hogy gyilkosságról beszéljünk. A múlt héten éppen Szegeden öltek meg egy nőt.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb