Szegedi Arcok

A rendőrség szerint mégsem rabolták el Szabó Bálintot

Személyi szabadság megsértése és más bűncselekmény gyanúját sem tudták megállapítani, ezért a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást Szabó Bálint független önkormányzati képviselő eltűnésének ügyében” – írta péntek délutáni cikkében a Telex.hu. A portál információját a rendőrség pénteken megerősítette.

A nagy port kavart sztori, röviden, tételesen:

  • A képviselő február 15-én reggelre hívott össze sajtótájékoztatót, ahol leleplező információkat akart közölni Botka Lászlóról, de azon már nem jelent meg.
  • Miután Szabó reggel elment futni, a sportolásból nem ment haza, ezért a rendőrség eltűntként kezdte keresni, estére viszont levették a fotóját a körözési oldalról, és csak annyit közöltek, hogy életben van.
  • A képviselő az eltűnése kapcsán egymás után csepegtette az információkat márciusban. Először az került nyilvánosságra, hogy amikor megtalálták „gyalogosan, mezítláb és egy szál alsó nadrágban haladt az M43-as autópálya felüljárója felől, a Rákosi úton, ahová nem önszántából került”, ezt követte az égő szalmabáláról szóló beszámoló és a konténer, amelybe bezárták a politkust. A teljes sztorit EBBEN a cikkünkben foglaltuk össze.
  • A képviselő eltűnésének ügyében először a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság kezdett nyomozni, később az ügy átkerült a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol végül április 13-án megszüntették az eljárást.

Forrás: Telex

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb