A Seasipracy egy igencsak ellentmondásos, ám annál hatásosabb dokumentumfilm, amely a tengerek túlhalászásáról és a vizes élővilág pusztulásának a környezetre tett hatásairól szól. A Netflixen taroló alkotás egyes állításait azóta több tudós is cáfolta, viszont abban mindenki egyetért, hogy a halipar jelenlegi formájában nem fenntartható. Egy valami viszont biztos: a Seaspiracy egy nagyon izgalmas témát jár körbe, és pár hasznos gondolatot biztosan nyújt majd mindenkinek.
NEM MELLŐZI A BRUTALITÁST
A tenger fenekén levágott uszonnyal hánykolódó cápák, öbölbe terelt és szigonyokkal leölt delfinek: csak néhány azon képsorok közül, amelyekkel a Seaspirac sokkol. Ali Tabrizi rendező – és környezetvédelmi aktivista – eredetileg a tengerek szépségéről szeretett volna filmet készíteni, ám csakhamar belefutott a halipar szó szerint is véres, az egész ökoszisztémát fenyegető ökológiai lábnyomába.
A néhol túlzottan is személyes, helyenként kicsit csapongó dokumentumfilm a tengerben lebegő szeméttől indul és a gyakran maffiaszerűen működő tengeri halászatig jut el, és első ránézésre is feltűnhet, hogy szinte kizárólag olyan emberek szólalnak meg benne, akik nem a halászatból élnek. A partvonalról bekiabálni a meccsbe ugye jóval könnyebb, mint a pályán bizonyítani.
NEM MINDEN KÖVETKEZTETÉSE HELYES
A halipar hárommilliárd embert lát el a Földön, és a film egyik legfontosabb – azóta cáfolt állítása szerint – ha ugyanilyen ütemben folytatódik a túlhalászás, 2048-ra kiürülnek az óceánok, míg egy másik snittben arról szerezhetünk tudomást, hogy a nagy szemétszigetek több mint felét halászathoz használt eszközök alkotják, és amúgy sem létezik fenntartható halgazdálkodás, így jobban tesszük, ha vegán életmódra térünk át.
A már-már propagandába hajló végkövetkeztetéssel szemben a helyzet valójában az, hogy léteznek olyan fajok, amelyeket tengeri farmokon igenis lehet fenntartható, sőt a környezetre kedvező módon tartani, sajnos azonban ezek közé sem a tonhal, sem a lazac nem tartozik, jó hír viszont, hogy növényevő fajokat és kagylót továbbra is ehetünk, mert ezek tenésztése semmiféle környezeti változást okoz – ahogy arra a film állításait kritizáló tudós, dr. Bryce D. Stewart is rámutatott.
ÓCEÁNOK NÉLKÜL NEM ÉLHETÜNK
Az óceánok nyelik el az atmoszférába jutó hőmennyiség 90 százalékát, és a vízben élő fitoplanktonok a növényekhez hasonlóan a szén-dioxidból oxigént állítanak elő, ráadásul olyan mértékben, mint négy amazóniai esőerdő. Szegény planktonok és a korallszigetek is pusztulásnak indulnak a halpupuláció csökkenése miatt (a halak szerves ürüléke is szükséges a fennmaradásukhoz), szóval pár helytelen következtetés mellett fontos dolgokra is rámutat a film.
Például arra, hogy ha csökkentjük a tengeri halak fogyasztását, és mondjuk épp szegedi ponttyal és harcsával pótoljuk, akkor mi is tehetünk egy kicsit azért, hogy a Föld még évtizedek múlva is lakható és jó hely legyen.
2 hozzászólás