Közélet

Akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, aki hamisítja a védettségi igazolványt, de brutál bünti járhat annak is, aki zenés, táncos eseményt tart

Május elsejétől 200 ezer forinttól 3 millió forintig terjedő bírsággal és egy évre szóló bezárással is sújthatók azok a szálláshelyek, ahol védettségi igazolvány nélküli vendégek tartózkodnak, vagy ahol zenés, táncos eseményt, illetve tíz fő feletti családi vagy magánrendezvényt tartanak – derül ki a megjelent Magyar Közlönyből. 

A május 1-től hatályba lépő szabályzatból a bírság összege újdonság, hiszen eddig 100 ezer forinttól egymillió forintig terjedhetett a büntetés összege. Hasonló szigor várhat azokra is, akiknek a védettségi igazolvány nélküli alkalmazottai maszk nélkül szolgálják ki a vendégeket.

ÖT ÉV BÖRTÖNT IS KAPHAT AZ, AKI HAMISÍTJA A VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYT

Akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, aki hamisítja a védettségi igazolványt. Az erre vonatkozó kormányrendelet pedig mától, azaz vasárnaptól hatályba is lépett. A kormányrendelet szerint, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 4. § (1) bekezdésétől eltérően, aki a SARS-CoV-2 koronavíruselleni védettség igazolásáról szóló kormányrendeletben meghatározott

  • hamis közokiratot vagy magánokiratot készít,
  • közokirat vagy magánokirat tartalmát meghamisítja,
  • hamis, hamisított vagy más nevére szóló valódi közokiratot vagy magánokiratot felhasznál,
  • információs rendszerbe adatot jogosulatlanul vagy jogosultsága kereteit megsértve bevisz, megváltoztat,
  • töröl vagy hozzáférhetetlenné tesz,

az akár öt év börtönt is kaphat. Büntetendő az is, aki a fenti jogszabályban meghatározott közokiratot, magánokiratot forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, vagy bűncselekmény elkövetése céljából az  ehhez szükséges vagy ezt könnyítő jelszót vagy számítástechnikai programot készít, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik.

Forrás: index.hu, 24.hu

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: niches youtube
'Fel a tetejéhez' gomb