Kikapcs

Szegeden tartják meg a Cziffra György-emlékév első, közönség számára is nyitott koncertjét

Szegeden tartják meg a Cziffra György-emlékév első, közönség számára is nyitott koncertjét kedden este, mégpedig a Szegedi Nemzeti Színházban. A Cziffra Fesztivál és a Szegedi Szimfonikus Zenekar közös koncertjének szólistája Szabó Marcell Junior Prima Díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál Tehetség-díjasa lesz, karmestere pedig a Kossuth-díjas Medveczky Ádám. A koncert a szintén Kossuth-díjas Balázs János zongoraművész művészeti vezetésével megvalósuló Cziffra György-emlékév keretében kerül megrendezésre, mégpedig a Szegedi Nemzeti Színházban – tudatták szerkesztőségünkkel a szervezők.

Az est szólistája egyébként 2019-ben nyerte el a Cziffra Fesztivál Tehetség-díját, amelyet a Cziffra Életműdíj mellett Balázs János zongoraművész kezdeményezése nyomán, hagyományteremtő szándékkal alapítottak 2017-ben. Az elismerések célja a pályájuk elején álló tehetségek támogatása, valamint a legnagyobb kulturális értékeket felmutató emberi teljesítmények megbecsülése mind erkölcsileg, mind pedig anyagi hozzájárulással. A zsűriben hazánk elismert művészeit, tudósait és intézményvezetőit tisztelhetjük. Az emlékévben kiemelt cél az is, hogy fellépési lehetőséget kapjanak a díjazottak, fiatal művészek.

MŰSOR: 2021. május 11. (kedd) 19.30 – Szegedi Nemzeti Színház

  • Rahmanyinov: 2. (c-moll) zongoraverseny, op. 18 ***
  • Csajkovszkij: 6. (h-moll, „Patetikus”) szimfónia, op. 74

KELL A VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY

Az emlékév remek koncertjeinek sorában ez lesz az első esemény, amelyre már közönséget is beengedhetnek a szervezők a szabályok szerint. A közleményben tájékoztatnak továbbá, hogy 194/2021. (IV.26.) Kormányrendeletnek megfelelően a koncerten a koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők vehetnek részt. A koronavírus elleni védettség igazolása belépéskor a védettségi igazolvány felmutatásával történik.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb