Közélet

A 16-18 évesek több mint 50 százaléka regisztrált az oltásra, nem érkezik több Szputnyik vakcina az országba

A 16-18 évesek több mint 50 százaléka regisztrált a koronavírus-elleni vakcinára, az oltások beadása jelenleg is tart – mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.

Galgóczi Ágnes fontosnak nevezte, hogy az oltásra érkezőknél legyen ott a szülői beleegyező nyilatkozat. Elmondta, minden korcsoport folyamatosan regisztrálhat az oltásra, ezt követően pedig állandó jelleggel lehet időpontot foglalni az oltópontokra a Sinopharm-, az AstraZeneca-, a Pfizer- és a Szputnyik vakcinákra. Hangsúlyozta, a Szputnyik vakcinából az utolsó szállítmány érkezett meg a kórházakba, így aki ezt az oltóanyagot szeretné, most még kérheti.

MODERNA ÉS JANSSEN VAKCINA VAN A HÁZIORVOSOKNÁL

Az előbbieken túl a háziorvosok Moderna- és Janssen-vakcinákkal oltanak, utóbbi oltóanyag előnye, hogy elég belőle egy dózis, vagyis már az első oltás után védettséget ad a megfelelő idő elteltével – fejtette ki Galgóczi Ágnes. Emlékeztetett, már több mint 5 millióan regisztráltak védőoltásra és 4,6 millióan kapták meg legalább az első vakcinát. A járványügyi osztályvezető kiemelte ugyanakkor, hogy a járványügyi adatok folyamatos javulása ellenére sem szabad megfeledkezni a védőintézkedések betartásáról, és folytatni kell az oltások beadását is. Egy esetleges negyedik járványhullám elkerüléséért az a legfontosabb, hogy a lehető legtöbben kapjanak védőoltást – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Cloud Computing Services
'Fel a tetejéhez' gomb