Közélet

Május végétől majdnem minden hónapban érkezik majd egy tram-train szerelvény

Május végén, június végén, júliusban, szeptemberben és októberben várhatjuk majd az újabb járműveket, így őszre itt lesz mind a 8 darab – hangzott el a Rádió7 Közös nevező című műsorában.

Kanda Imre főmérnök ismertette: 8 plusz 4 jármű lesz a legvégén, amely közlekedni fog, tehát összesen 12 szerelvény áll majd rendelkezésre. 8 az alap, a további négyhez kapcsolódóan opciós joga volt a MÁV START-nak, mint vásárlónak, amivel élt is. A 3 prototípus már itt van jelenleg, folyamatosan próbákat végeznek velük, május végén, június végén, júliusban, szeptemberben és októberben pedig további szerelvények várhatóak. Így őszre itt lesz mind a 8 jármű a tervek szerint.

ÖSSZESEN NEGYVEN TRAM-TRAIN VEZETŐT KÉPEZNEK KI

Ami a tramt-train-t vezetőket illeti, összesen 40 szakember látja majd el a feladatokat, akiknek képzése tavaly megkezdődött, jelenleg 10 főnek már van is jogosítványa és képesítése hozzá. Ők már dolgoznak is – mondta el Mucsi László projekttanácsadó a Közös nevezőben. Különleges és egyedülálló képzés ez, széles látókört szereznek a résztvevők, hiszen mind a nagyvasúthoz, mind a villamoshoz érteniük kell. Korábban ezek a képzések szét voltak választva, most egyben tanulnak meg mindent. A képzés egyébként 10 fős csoportokban zajlik, hangzott el, a héten már indul is a következő csoport kiképzése. Ami a szervizelést illeti, folyamatos lesz, a garanciális időtartam alatt itt maradnak a külföldi szakemberek erre, de a magyar szakembereket is ki kell képzeni erre, utána ugyanis ők látják majd el ezeket a feladatokat. Lesznek olyan tesztelések, amelyeket minden nap el kell végezni a járműveken, fékpróbák például, tehát mindig a megfelelő műszaki állapotban kezdik majd meg a menetrend szerinti közlekedést a járművek.

A SZEGEDI TELEPHELY TETŐSZERKEZETÉT ÉPÍTIK JELENLEG

A szegedi kocsiszín vázszerkezete már elkészült, most a tetőszerkezetet építik. A vásárhelyi csarnokra a tervező kiválasztása zajlik, a pályázóknak több tervet is kell készíteniük – mondta Kanda Imre. Nem a tárolás lesz a feladata ennek a kocsiszínnek, hanem a karbantartás. A főmérnök hozzátette, most a munkálatok alatt régi alagutakra bukkantak, így kapcsolatba léptek a régészekkel is.

FOLYAMATBAN VAN A MENETREND KIALAKÍTÁSA IS

Kanda Imre elmondta, nagy feladat a menetrend kialakítása, hiszen a vasúti forgalom igen gyakori pl Szeged és Békéscsaba között, össze kell hangolni a vasutat és a tram-traint. A főmérnök hozzátette, amikor lesz itt annyi jármű, hogy bizonyos időszakban el lehessen indítani az utasforgalmat, (pl félóránként vagy óránként) akkor az lesz a menetrend első állomása, amelyet majd a végleges követ. Addig is, míg megérkeznek a további szerelvények, a mostaniakkal egyre többet találkozhatunk, hiszen folyamatosan próbafutásokat végeznek rajtuk és teszteléseket.

Forrás: vasarhely24.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb