Sport

Here comes the boom: Kis Máté bemért, szombat este újra háború!

Kis Máté, a WBO volt interkontinentális bajnoka, egyben a 2020-as Szeged Sportolója díj gazdája szombat este tér vissza a kötelek közé egy 8 menetesre tervezett meccsen. A New School Promotion hétvégi gáláját a budapesti BSK Crossfight-ban tartják, Máté mellett egy másik szegedi, Magyar Kinga is szorítóba lép majd.

MAJDNEM UGROTT A CÍMMECCS

A gála főmeccsét Krämer Péter és Tóth László vívta volna a magyar bajnoki címért, azonban néhány napja a címmérkőzés egyik főszereplője, Tóth jelezte, hogy sérülés miatt nem tudja vállalni az összecsapást. Szerencsére Krämer nem maradt ellenfél nélkül, Görbics Gábor vállalta a beugró szerepét.

MÁTÉ CSÚCSFORMÁBAN VAN, HORVÁT ELLENFELET KAPOTT

Máté egy horvát, vegyes mérlegű ellenfél, Frane Radnic ellen fog harcolni nyolc menetet, magyarán mondva felhozó meccs jön, de mint Máté a Sport365.hu-nak nyilatkozta, ennek ellenére nem szabad lebecsülni a srácot. “Minden alkalommal azt mondom, hogy ennél jobban még nem sikerült a felkészülésem, most is így gondolom. A legutóbbi mérkőzésem óta, igazából csak egy hetet pihentem, azóta folyamatosan edzésben vagyok” – magyarázta a szegedi klasszis, aki, mint mondta, el akarja érni a céljait, tehát nincs megállás egy pillanatra sem. “Tökéletes formában vagyok” – jelentette ki az interjúban.

Arra a kérdésre, hogy milyen bunyóra számíthatunk, azt válaszolta, tőle a jól megszokott erős és határozott harcot láthatja majd a közönség. +Nem célunk, hogy idő előtt befejezzük a mérkőzést, de azon vagyunk, hogy minél látványosabb és közönségszórakoztatóbb küzdelmet mutassunk” – magyarázta Máté a Sport365.hu-nak.

MEGVOLT A MÉRLEGELÉS, KIS MÁTÉ ÉS MAGYAR KINGA IS BEMÉRT

A pénteki mérlegelésen mindkét szegedi versenyző hozta a súlyát,

  • Kinga 64.1,
  • Máté 76.4 kilóval mért be, szóval, már csak annyi hiányzik a tökéletes boldogsághoz, hogy holnap néhány pofon kíséretében mindketten behúzzák a győzelmet.

A gála szombaton 19 órakor kezdődik, egy live stream-et mindenképp hozni fogunk róla!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb