BlogKikapcs

Szeged 365 Lime-kisokos Majó-Petri Zoltánnal (SZKT), avagy minden, amit az elektromos rollerekről tudnod kell

Alig startolt el Szeged napján, a pünkösdi hétvégén a Lime, láthatóan egy pillanat alatt berobbant a köztudatba és szerte a városban bárhova megyünk, mindenhol belefuthatunk az élénk zöld színű cikázó elektromos rollerekbe. A szolgáltatás egy pillanat alatt belopta magát a szegediek szívébe, ugyanakkor sok kérdést is felvet, mint például, meddig mehetünk el a járművel, ki fogja visszavinni töltőhelyére a már lemerült készülékeket, és egyáltalán miért szirénázik akár az éjszaka közepén? Ezekről a kérdésekről a szolgáltatás tesztüzemét koordináló Szegedi Közlekedési Társaság igazgatóját, Majó – Petri Zoltánt kérdeztük.

“SZEGEDBEN VOLT EGYFAJTA NYITOTTSÁG, AMI MIATT AZ ANYACÉG VÁROSUNK MELLETT DÖNTÖTT A PRÓBAIDŐSZAK LEBONYOLÍTÁSÁRA”

Majó – Petri Zoltán elárulta, már két éve megkezdték a tárgyalásokat a Lime amerikai anyavállalatával arról, hogyan lehetne Szegeden is bevezetni ezt a szolgáltatást, s habár Budapesten már jó ideje üzemelnek az elektromos rollerek, ezek a nemzetközi franchise cégek csak bizonyos méretű városokba mennek el. A jelen példa szerint pedig úgy tűnik, most jött el annak az ideje, hogy a fővároson kívül, vidéken is kipróbálják magukat. “Lehetett volna Debrecen, Pécs, vagy akár Győr is a kiválasztott, de Szegedben volt valami fajta nyitottság, ami hozzásegítette, hogy itt kerüljön sor a Lime próbaidőszakára”, mondta el az igazgató.

LÁTHATÓAN A SZEGEDIEK, FŐLEG A FIATALOK MEGSZERETTÉK A LIME -OKAT

Ez a tesztidőszak pedig, amiben most benne vagyunk pünkösddel vette kezdetét és egészen szeptember végéig fog tartani. Ezen idő alatt több szempontból is vizsgálja a Szegedi Közlekedési Társaság azt, hogy a rollerek hosszútávú bevezetése városunknak előnyére válik – e. Egyrészt azt figyelik, hogy a szolgáltatás mennyire tetszik a szegedieknek. “Mivel nap, mint nap 1000 roller bérlés van a városban, úgy gondolom, hogy egy jó rajtot vettünk, hétköznap és hétvégén is úgy látom, hogy a szegediek, főleg a fiatalok megszerették”, árulta el Majó – Petri Zoltán.

FONTOS MEGTALÁLNI AZ EGYENSÚLYT A BICIKLISEK, AUTÓSOK, ROLLERESEK ÉS GYALOGOSOK KÖZÖTT

A másik fontos szempont, amit figyelembe kell venni a próbaüzem négy hónapja alatt, hogy tetszik – e azoknak a szegedieknek, akik nem rollereznek, mert ugye mindig nagy kérdés, hogy a Lime-okat hol hagyják a használóik, akadályozzák – e a közlekedést valamilyen módon és nem okoz -e úgynevezett vizuális környezetszennyezést.

“Nagyon szeretnék minden roller használót ezúton is kérni, hogyha leteszi a rollerét, akkor ne úgy tegye le mondjuk az utcán, hogy mellette egy babakocsis már ne férjen el. Nagyon kérek mindenkit, hogy úgy használja, hogy ne az legyen az állandó érzés, hogy úristen megint egy rolleres úgy ment el mellettem, hogy félelemérzetem van. Én most bizakodó vagyok ebben a kérdésben, hogy meg lehet találni az egyensúlyt ahhoz, hogy a Lime -ok beilleszkedjenek a város mobilitásába, hogy a biciklisek, a rolleresek, az autósok és a gyalogosok is elférjenek egymás mellett”, vélte az igazgató, majd hozzátette, a rolleresek applikációjukon keresztül út közben láthatják az úgynevezett red zone – okat, ahova nem szabad, vagy éppen nem illik behajtani, ott kap is egy lassítás funkciót a jármű. Persze ugyanúgy, ahogy néha biciklisek is betévednek a Kárász utcára, a rolleresek is feltűnnek ott, de az igazgató reméli, hogy a kölcsönös tiszteleten alapuló együttélés hamarosan kialakul.

ÚGY HASZNÁLJUK A LIME -OKAT, MINTHA KERÉKPÁROZNÁNK

Az elektromos rollerek alapvető célja környezetünk védelme, hiszen a Társaság azt szeretné elérni ezzel, hogy minél többen hagyják a városon kívül az autóikat és a belvárosi közlekedéshez válasszák a Lime-okat. Azt is megtudtuk, hogy a rollerek európai szabályozása még várat magára, hasonlóan a drónokhoz, amelynek szintén éveket kellett várni a szabályozására, itt sincsenek még lefektetve az alapvető szabályok. A lényeg, hogy ha felpattanunk a Lime-okra, közlekedjünk úgy velük, mintha kerékpároznánk.

ÚJSZEGEDEN A HOLT – MAROS VONALA A ZÓNAHATÁR, A SZEGEDI OLDALON PEDIG AZ ÁRVÍZVÉDELMI TÖLTÉS

“A működési zóna kialakításának szintén ebben a négy hónapban kell eldőlnie. Azt kell észben tartanunk, hogy Újszegeden a Holt – Maros vonala a zónahatár, a szegedi oldalon pedig az árvízvédelmi töltés, ami körbeveszi a várost. Ez azonban nem jelenti, azt, hogy három napja én magam ne hoztam volna vissza egy rollert Zsombóról, a használók egészen a zsombói templomig elgurultak vele. Ezek a rollerek 22 km-t meg tudnak tenni, hogyha teljesen fel vannak töltve. Az, hogy milyen legyen a végső működési, üzemeltetési terület, hogy adott esetben mennyire lehet kimenni velük például Dorozsmára, vagy például a Szegedi Repülőtérre, az ebben a négy hónapban fog eldőlni”, árulta el Majó – Petri Zoltán.

A KÖZLEKEDÉSI TÁRSASÁG MUNKATÁRSAINAK FELADATA A LEMERÜLT ROLLEREK BEGYŰJTÉSE

És, hogy ki gyűjti be a rollereket? Erre is választ kaptunk: a Szegedi Közlekedési Társaság munkatársai végzik ezt a feladatot, éjjel és nappal egyaránt, egy olyan speciális applikáció segítségével, amelyben a GPS – jel alapján azt látják a szakemberek, hol találhatóak a lemerült Lime-ok. Ezeket összeszedik, majd elviszik feltölteni, ami 3-4 órát vesz igénybe, ezt követően pedig kihelyezik őket a városban található 50 hotspot egyikére.

A ROLLEREK IS RENDELKEZNEK EGY, AZ AUTÓKÉHOZ HASONLÓ RIASZTÓ BERENDEZÉSSEL

Az igazgató azt is elárulta, sok megkeresést kapott azzal kapcsolatban, hogy az elektromos rollerek hangja főként éjszaka zavarja a nyugalmat. Elmagyarázta, ezekben a járművekben is van egy olyan riasztó berendezés, mint amilyen az autókban található. Ez pedig úgy működik, hogy ad egy hangot, ha valaki például a hátára veszi és elkezd vele rohanni, de nem érdemes ilyesmivel próbálkozni, mert természetesen a GPS – jelen keresztül az SZKT munkatársai gyorsan fellelik ezeket a rollereket.

A ROLLEREK ELTULAJDONÍTÁSA HATÓSÁGI ELJÁRÁST VONHAT MAGA UTÁN

“A nemzetközi tapasztalat szerint valamennyi európai, amerikai és ázsiai nagyvárosban buli kipróbálni, hogy mi történik akkor, ha a rollereket rátoljuk a villamossínre, a hátunkra vesszük, vagy az adott nagyváros folyójába bedobjuk. Ilyenkor ki kell horgászni azt, megvan erre az eljárásrend. A járművek elég pontos GPS – jellel rendelkeznek ahhoz, hogy begyűjtsük őket, vagy akár egy hatósági eljárás is elinduljon, például, ha azt látjuk, hogy a roller GPS – jele egy magánudvarban van” , közölte az igazgató.

A FIATALOK KREATIVITÁSA HATÁRTALAN

Természetesen rákérdeztünk arra is, Szegeden történtek – e már a fentiekhez hasonló extrém esetek. Az igazgató elmondta, nem szívesen osztaná meg ezeket, hiszen nem akar az amúgy is végtelenül kreatív ifjúságnak ötleteket adni, de azért két esetet megosztott velünk. “Van egy játszótér Szegeden, ahol most az a divat, hogy a különböző játékelemekre felapplikálják a rollert a fiatalok az éjszaka folyamán: volt már a hintán, a játszótér sarkában a fán. Látjuk, hogy most az a szórakozás, hogy kipróbálják, hova kell eldugni ahhoz, hogy ne találjuk meg. A legkedvesebb példám az, hogy nem nekünk kellett a járművet összegyűjteni, hanem egy sorházban egy idős bácsi várt minket, aki azt mondta, hogy látta, hogy ezt a rollert el akarják tulajdonítani az éjszaka folyamán, úgyhogy ő fogta, és az alagsorba a biciklitárolóba bezárta. Kinyitotta nekünk a tárolót és visszaadta azt számunkra.”, mesélte el Majó – Petri Zoltán, majd abba is beavatott, hogy tapasztalatai szerint minden csoda három napig tart, most már egyre kevesebb van belőlük. “Az első pár napban megvolt a harsány nevetés, na akkor innen be tudjuk – e gyűjteni a rollert, és jelentem eddig még mindegyiket sikerült!”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb