Közélet

Müller Cecília: Egyelőre bármely oltóanyagnál szükség lehet harmadik oltásra

Az operatív törzs keddi tájékoztatóján kiderült, hogy akinél az első oltás durva kísérőjelenségekkel járt, ott – ha ezt az orvos indokoltnak látja – a második oltásra lehet változtatás a vakcina tekintetében. Müller Cecília azt is kihangsúlyota, hogy Magyarországon a védőoltásoknak köszönhetően gyakorlatilag lecsengett a koronavírus-járvány harmadik hulláma.

Folyamatosan változnak Magyarországon a beutazási szabályok: a korlátozások nem érvényesek azokra, akiknek olyan védettségi igazolványuk van, amelyet hazánk is elismer. Legutóbb kétoldalú megállapodást Ciprussal kötött Magyarország – mondta Kiss Róbert alezredes a tájékoztatón.

EGY KICSIT FELLÉLEGEZTÜNK, DE A VÍRUS MÉG ITT VAN

Müller Cecília országos tisztifőorvos kiemelte: a harmadik hullám lecsengett. A beoltottak száma 5 278 680, közülük 4 027 056-an már a második oltást is megkapták. „Ez egy rendkívül kedvező szám” – hangsúlyozta. Hozzátette: „Egy kicsit fellélegeztünk, de a vírus még itt van Magyarországon. A regisztráltak száma több mint ötmillió és 92 százalékuk már megkapta az oltást. Továbbra is hatféle vakcina érhető el hazánkban. Aki idáig nem oltatta be magát, még pótolni tudja” – mutatott rá. Málta után a második legátoltottabb ország vagyunk.

KEVERHETIK AZ OLTÁSOKAT

A héten több vakcinaszállítmány érkezik Magyarországra, és akár egy harmadik oltáshoz is megfelelő mennyiséggel rendelkezik az ország. Kedden és szerdán több mint 365 ezer Pfizer, csütörtökön közel 30 ezer Janssen vakcina, pénteken pedig mintegy 50 ezer Moderna vakcina érkezik az országba – részletezte. Magyarország továbbra is a második az Uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság 54 százaléka már megkapta az oltást, szemben az uniós 40 százalékos átlaggal. A regisztráltak száma 5 294 000 és 92 százalékuk már fel is vette az oltást. “Úgy döntöttünk, hogy akinél orvosi javaslatra az első oltást követően olyan reakció lép fel, ahol az orvos második oltásra egy másik típusú vakcinát javasol, azt lehetővé tesszük. Kizárólag csak orvosi javaslatra” – hangsúlyozta. „A saját tapasztalunk alapján is meggyőződhettünk most már, hogy nem jelent kockázatot a vakcina” – tette hozzá az országos tisztifőorvos. A múlt héten 29 százalékos csökkenést mutatott a regisztrált új fertőzöttek száma.

KEDVEZŐEK AZ ADATOK

Müller Cecília az adatokat ismertetve elmondta, az új fertőzöttek száma 117, ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 206 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 17 idős, krónikus beteg és 63-an vannak lélegeztetőgépen. A fertőzöttek átlagéletkora nem változott. Az összes fertőzött 22 százaléka a 40–49 éves korosztályból került ki.

MUTÁLÓDIK A VÍRUS

„A vírus továbbra is mutálódik. Sok vírusra jellemző a mutálódás, de a koronavírus esetében kifejezetten jellemző” – hangsúlyozta. „Itthon továbbra is három igazolt esetet tudnak, akik az indiai mutánssal fertőződtek meg “– tette hozzá. Elmondta még, Szombathelyen és Miskolcon enyhén még emelkedik a szennyvíz koronavírus-örökítőanyagos jelenléte, de mindenütt másutt csökkenés van ebben.

HARMADIK OLTÁS IS KELLHET

“Egyelőre bármely oltóanyagnál szükség lehet harmadik oltásra. Kullancsoltásból is 3 oltásos séma van, könnyen lehet, hogy szükség lesz rá, a kutatások, felfedezések zajlanak, egy hónappal járunk mindig a korábbi eredményeink előtt. Minden tudományos informácót hivatalosan le fognak közölni, ahogy eddig is” – mondta a harmadik oltásra vonatkozó kérdésre Müller Cecília.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb