Szegedi Arcok

Jön az első szegedi közgyűlés, két lépcsőben cserélnének igazgatót a Belvárosi Mozit, az IH-t és a SZIN-t üzemeltető önkormányzati cégnél

Június 25-én hosszú hónapok után újra közgyűlést tart a szegedi önkormányzat, ezen Botka László arra tesz majd javaslatot, hogy az év végéig Kolonics Erikát, a SZIN főszervezőjét tegyék meg a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjára, a megbízás lejárta után pedig írjanak ki pályázatot a pozícióra. A jelenlegi ügyvezető, Jávorszky Iván július elsejétől a polgármesteri hivatal vezető köztisztviselőjeként az önkormányzat és a civil szervezetek közötti kapcsolatot fogja koordinálni – tudtuk meg városházi forrásainktól.

A szóban forgó önkormányzati cég üzemelteti vagy szervezi többek között:

  • a Szegedi Ifjúsági Napokat,
  • a Zsigmond Vilmos Filmfesztivált,
  • a Belvárosi Mozit,
  • az IH Rendezvényközpontot,
  • és az Újszegedi Partfürdőt is.

A képlet tehát:

  • a jelenlegi ügyvezető július 1-től távozik és a polgármesteri hivatalban kap vezető tisztségviselői állást,
  • a megbízott 2021. december 31-ig marad,
  • amikor majd jön a pályáztatás.

A nem várt döntés okairól, illetve arról, hogy “helyet csinálnak-e valakinek” vagy szakmai okok miatt variálnak a szóban forgó önkormányzati cég élén, megkérdeztük a polgármester sajtóosztályát is, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket. A bevezetőben leírt polgármesteri javaslat kapcsán: mivel a polgármester tábora többségben van a szegedi közgyűlésben, szinte teljesen biztos, hogy megszavazzák azt.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb