Kikapcs

Pazar évaddal, világhírű fellépőkkel készül a Filharmónia Magyarország szegedi programjában

Kiemelkedően tehetséges szólistákkal és világhírű együttesekkel találkozhat a közönség a szegedi Tisza bérlet ősszel induló előadásain, melyeknek a Szegedi Nemzeti Színház ad majd otthont – olvasható a Filharmónia Magyarország közleményében.

AZ ÖT LEGJOBB MA ÉLŐ HEGEDŰMŰVÉSZ EGYIKE IS FELLÉP A CONCERTO BUDAPEST KONCERTJÉN

Mint írták, a program október 10-én igazi különlegességgel indul: Magyarország egyik vezető nagyzenekara, a Concerto Budapest nyitja az évadot. Az együttes karmestere, művészeti vezetője Keller András, aki szólistaként, koncertmesterként és kamarazenészként is világszerte elismert muzsikus. A koncerten közreműködik Szergej Krilov, akit Msztyiszlav Rosztropovics csellóművész az öt legjobb, ma élő hegedűművész egyikének nevezett.

DECEMBERBEN A VILÁG 10 LEGJOBB ZENEKARA EGYIKÉNEK KONCERTJE KÖVETKEZIK

Az évad második koncertjén, december 14-én a világ tíz legjobb zenekara között számon tartott Budapesti Fesztiválzenekartól hallható többek között John Stanley d-moll concerto vonóskarra írt műve, Corelli D-dúr concerto grossója, Mozart 3. Esz-dúr kürtversenye és Britten Simple Symphony című darabja.

AZ ÚJÉVET A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR KONCERTJE NYITJA

Szegeden a 2022-es esztendőt a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Baráth Emőke szopránénekesnő koncertjével nyitja a Filharmónia. Korunk egyik legavatottabb Mozart interpretátora, Takács-Nagy Gábor karmester erre az estére zenei ínyencségekkel, Mozart- és Grieg-darabokkal készül.

A SOROZATOT A BRIT THE KING’S SINGERS KONCERTJE ZÁRJA

A sorozatot a brit The King’s Singers koncertje zárja. Az énekegyüttes magas zenei színvonalat képvisel és elkötelezett az új zenék előadása mellett. Kórusok által sosem énekelt populáris zenéket előadva, angolos vonzerejükkel és precíz zenei tudásukkal világszerte megnyerték a közönség szívét.

MÉG A NYÁRON JÖNNEK A DÓMKERTI ZENÉS ESTÉK IS

A Filharmónia Magyarország a Szeged-Csanádi Egyházmegyével közösen idén is megszervezi a Dómkerti Zenés Esték három hangversenyes koncertsorozatát. A program csütörtökön a Kodály vonósnégyes Napkeltétől napnyugtáig című hangversenyével kezdődik. Július 5-én az Óbudai Danubia Zenekarral, Hámori Máté vezényletével, kiváló szólistákkal Bálint János fuvolaművésszel és Pusker Júlia hegedűművésszel várják a közönséget a püspöki székház kertjében. Augusztus 6-án a zárókoncerten a dzsesszé lesz a főszerep. A Jazzformers párhuzamot von két különböző világ között, megmutatja, milyen volt ez a műfaj a 40-es, 50-es években Magyarországon, illetve a tengeren túlon, a műfaj otthonában.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb