Mindenmás

A holokauszt mártírjaira emlékeztek meg vasárnap Szegeden

A holokauszt mártírjaira emlékeztek a szegedi és a város környéki áldozatok deportálásának 77. évfordulója alkalmából vasárnap – tájékoztatta Buk István, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke az MTI-t.

Vasárnap délelőtt az egykori téglagyári gettó bejáratánál emelt emlékoszlopnál tartottak koszorúzással egybekötött megemlékezést. Ezt követően a munkaszolgálatosok, deportáltak emlékének adózva az Új Zsinagógában gyászistentiszteleten hajtottak fejet. Az egykori téglagyár területén kialakított gyűjtőtáborban 1944 júniusában kilencezer embert zsúfoltak össze Szegedről és a környező településekről, többek között Hódmezővásárhelyről, Makóról, Kiskunhalasról. A táborból június 25-28. között három vonat indult Strasshofba és Auschwitzba. A kutatások szerint az 1940-es évek 5600 fős szegedi zsidóságából 2091 ember vált a holokauszt áldozatává, további 612-en a munkaszolgálat során vesztették életüket.

ÁPRILISBAN HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN TARTOTTAK MEGEMLÉKEZÉST

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján, április 16-án közösen emlékezett a hódmezővásárhelyi Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyet fönntartó Emlékpont, valamint Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb