Kikapcs

Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja, a megyénkben is megemlékeztek róla


- Hirdetés -

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján, április 16-án közösen emlékezett a hódmezővásárhelyi Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyet fönntartó Emlékpont, valamint Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség.

A vásárhelyi zsidó temetőben a holokauszt áldozatainak tiszteletére állított emlékműnél néma főhajtással helyezte el a megemlékezés köveit Márki-Zay Péter polgármester, Kis Andrea alpolgármester, Erdős László hitközségi elnök és Miklós Péter történész, címzetes egyetemi tanár, az Emlékpont szakmai tanácsadója.


- Hirdetés -

TÖBB EZER CSONGRÁD-CSANÁD MEGYEI ELHURCOLÁSÁRÓL EMLÉKEZÜNK ILYENKOR

Miklós Péter az emléknap kapcsán elmondta: „Közel nyolc évtizeddel a mintegy hatszázezer magyar, köztük több ezer Csongrád-Csanád megyei és négyszáz vásárhelyi zsidó elhurcolása és meggyilkolása után kötelességünk emlékezni rájuk és feladatunk küzdeni a felejtés ellen. Az ártatlanul elpusztított áldozatok emlékének ápolását és a származási alapon való megkülönböztetés elfogadhatatlanságának tudatosítását szolgálják az ilyen emléknapok, mint a mai.”

EGY KIS TÖRÉNELEM

Április 16. a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja. Ezen a napon arra a több, mint félmillió honfitársunkra emlékezünk, akiket származásuk, vallásuk miatt 1938 és 1944-45 között megfosztottak jogaiktól, gettósítottak és koncentrációs táborokba deportáltak vagy munkaszolgálatra küldtek. A holokauszt az egész magyar nemzet tragédiája, amelynek emléknapján mély részvéttel hajtunk fejet a vészkorszak áldozatai és sokat szenvedett túlélői előtt – mondja ki az Országgyűlés nyilatkozata. 1944-45-ben a magyar nemzet pótolhatatlan veszteségeket szenvedett el, amelyekkel, illetve következményeikkel ma is nap mint nap szembesülünk. Az áldozatok a korabeli magyar társadalom aktív tagjaiként sokat tettek a magyar kultúra és gazdaság sikeres működéséért és felvirágoztatásáért. Bűnük mindössze annyi volt, hogy származásuk, vallásuk, őseik hite nem volt kívánatos a vészterhes időszak német fajelmélet által dominált magyar törvényei számára.

Forrás: Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ


- Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb