Közélet

Megvan az öt és fél millió beoltott – Viszlát, szigor…

Beoltották Magyarországon az öt és fél milliomodik embert is, ami azt jelenti, hogy újabb koronavírus-korlátozásokat old fel a kormány – derült ki Dömötör Csaba politikus péntek délutáni bejegyzéséből.  

A parlamenti államtitkár a posztot „Végre!” felütéssel tette ki a Facebookra. 

VISZLÁT MASZK!

Mint ismert, a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozatáról szóló kormányrendelet szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben. Ez azt jelenti, hogy

  • megszűnik a kötelező maszkviselés az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön és általában a kórházak és a szociális intézmények kivételével mindenhol, de a maszk használatát nem lehet megtiltani az embereknek;
  • védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra;
  • megszűnnek az üzletekre vonatkozó korlátozások, vagyis a 10 négyzetméter/vásárlóról és a távolságtartásról szóló szabály;
  • a családi események, magánrendezvények esetén az eddigi 50 fős létszámkorlátozás száz főre, a lakodalom esetén a kétszáz fős létszámkorlátozás 400 főre emelkedik;
  • az egyetemek és a főiskolák készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására.

Nem történik viszont enyhítés a sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott, vagy 500 főt meghaladó szabadtéren tartott egyéb rendezvényeken, ami azt jelenti, hogy marad a létszámkorlátozás és ezeken az eseményeken továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb