Közélet

Ősztől már a szegedi rendőrök is sokkolhatnak

Hamarosan már elektromos sokkolóval felvértezve járhatják Szeged utcáit a rendőrök, a Magyar Nemzet cikke szerint ugyanis harminc darab Taser X2 típusú, modern elektromos sokkolót kapott a rendőrség.

ELŐSZÖR A KIKÉPZŐK SAJÁTÍTHATJÁK EL A SOKKOLÓK HASZNÁLATÁT

Mint írták, az eszközök először a Rendőrségi Oktatási és Kiképzési Központhoz kerültek, itt a hivatásos állományt kiképző instruktorok tanulják meg azok használatát. A járőrök és a nyomozók a tanfolyam elvégzése után előreláthatólag az utolsó negyedévben kapják meg a sokkolókat.

A RENDŐRSÉG MELLETT A TERRORELHÁRÍTÁSI KÖZPONT MŰVELETI EGYSÉGEI IS KAPNAK SOKKOLÓT

A magyar rendőrség először 2011-ben szerzett be kipróbálásra három elektromos sokkolót, majd később, 2016-ban ötszáz sokkolópisztoly és ezer sokkolóbot beszerzésére írtak ki pályázatot. A tavaly indult fegyverzetmodernizációs program most jutott el oda, hogy a külföldön már bevált eszközt is alkalmazhassa a magyar rendőrség. A rendőrség mellett a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei is kapnak sokkolót.

A SOKKOLÓ HATÓTÁVOLSÁGA 5 MÉTER , TÖMEGE 460 GRAMM

Az amerikai Axon Inc. által gyártott Taser X2 egy kétlövetű elektródkilövő, amely lehetővé teszi a hibázás esetén a második lövést, vagy két találattal akár két célpont egyidejű sokkolását is – írja a lap. Emellett kilövés nélkül, kontakt sokkolóként is alkalmazható. A Taser X2 hatótávolsága kb. 5 méter, töltött tömege pedig 460 gramm.

Forrás: telex.hu/ portfolio.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb