Sport

Nincs vége a meccsnek: Nagy László ellen fegyelmi eljárást kezdeményezett a MOL-Pick Szeged

Mégsem ért véget a Nagy László kontra MOL-Pick Szeged meccs. A Telekom Veszprém sportigazgatója ellen most fegyelmi eljárást kezdeményeztek az MKSZ Etikai és Fegyelmi bizottságánál. A szegediek úgy döntöttek, hogy nem a médián keresztül szeretnék ezt az ügyet tisztázni, hanem hivatalos mederbe kívánják terelni azt.

Mint arról korábban beszámoltunk, Nagy László, a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke, a Telekom Veszprém sportigazgatója megkörnyékezte a MOL-Pick Szeged balátlövőjét, Bodó Richárdot. A történtek után a szegedi kézisek közleményt adtak ki, nehezményezték például azt is, hogy a korábbi kiváló jobbátlövő a Vaksz című műsorban arról beszélt, hogy több alkalommal is kereste Szűcs Ernő Péter klubelnököt, aki kinyomta a hívásait. A szegediek szerint ez nem így történt, de a kommüniké kiadásával lezártnak tekintették az ügyet.

HIVATALOS MEDEREBE TERELTE A MOL-PICK SZEGED AZ ÜGYET

Azonban fordult a kocka, ugyanis a 24.hu információi szerint a Szeged mégsem hagyta annyiban a dolgot és etikai vétség miatt fegyelmi eljárást kezdeményezett Nagy László ellen az MKSZ Etikai és Fegyelmi bizottságánál. A magyar bajnok arra hivatkozik, hogy a 40 éves sportvezető tette etikátlan. “Mivel Nagy László semmilyen módon nem cáfolta állításainkat, és a Magyar Kézilabda Szövetség sem reagált az ügyben, mindez olyan felzúdulást váltott ki a saját szurkolótáborunk részéről, és a kézilabda-társadalom egészében, hogy úgy döntöttünk, nem a médián keresztül szeretnénk ezt az ügyet tisztázni, hanem hivatalos mederbe kívánjuk terelni, lefolytatni az eljárást” – fogalmazott a 24.hu-nak Szűcs Ernő Péter. A lapnak továbbá az MKSZ is megerősítette a fegyelmi eljárás kezdeményezését.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb