Kikapcs

“Tíz napos mennyország” – megnyílt a gondoskodásban nevelkedő gyermekek ÁGOTA tábora

Fesztivál hangulat, sport, jókedv és szórakozás – így zajlik évek óta az állami gondoskodásban nevelkedő gyermekek ÁGOTA tábora. A már több mint két évtizedes múltra visszatekintő szabadidős rendezvényre az idén több mint háromszázan érkeztek az ország 16 megyéjéből, a Békés megyei Szanazugba. Az önkéntes segítőkkel együtt mintegy ötszáz fő vesz részt az ÁGOTA közösség egyik legfontosabb programján, amely idén a Gyógyító Szent Erzsébet táborok részeként zajlik.

Fotó: Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató

“TÍZ NAPOS MENNYORSZÁG” – ÍGY EMLEGETIK EGYMÁS KÖZÖTT A GYEREKEK AZ ÁGOTA NYÁRI TÁBORÁT

Tíz napos mennyország – így említik egymás között a gyerekek az ÁGOTA közösség nyári táborát.Ez mindmáig a legnagyobb lélekszámú és a legtöbb élményt adó nyári tábor, amelyet kifejezetten a családjukból kiemelt gyerekek és fiatalok számára szerveznek. Kothencz János, az ÁGOTA Alapítvány alapítója szerint különleges táborról van szó. “Élményprogramokba ágyazzuk a terápiás elemeket, így teremtünk lehetőséget egymás mélyebb megismerésére, saját értékeik tudatosítására, így több önbizalommal tekinthetnek magukra a családjukból kiemelt gyerekek. A tábor oldott hangulata arra is szolgál, hogy felszabadítsa őket a lelki terhek súlya alól és azzá lehessenek itt, legalább tíz napra, akik valójában: önfeledt, boldog gyermekek és fiatalok. Ezért is lehet része a Gyógyító Erzsébet táboroknak a szanazugi rendezvényünk – mondta az évről évre visszatérő rendezvény megálmodója.

Fotó: Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató

A GYERMEK A LEGNAGYOBB AJÁNDÉK

“A gyermek a legnagyobb ajándék” – hangsúlyozta Simon Attila, az EMMI szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára a rendezvény megnyitóján. “Azért áll a jelenlegi kormány politikájának középpontjában a gyermek és a család, mert ők képviselik a jövőt. Ha ti nem vagytok erősek, egészségesek, akkor nekünk nincs miért dolgozni. És ez igaz minden gyermekre, arra is, aki nem a vér szerinti családjában él” – tette hozzá a szakpolitikus.

Fotó: Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató

A TÁBOR EGYIK ÖNKÉNTESE SZINTÉN ÁLLAMI GONDOSKODÁSBAN NŐTT FEL

A táborban jelenleg önkéntesként dolgozik Bereczki Tímea, aki szintén állami gondoskodásban nőtt fel – nevelőszülőknél, Csongrádon. “Többször voltam gyermekként az ÁGOTA táborban, és már akkor elhatároztam, amint tehetem, segíteni fogom a hozzám hasonló sorsúakat. Ez már a második alkalom, hogy segítőként vagyok itt. Nekem is nagy örömet nyújtott itt lenni korábban, és szeretném, ha minél több fiatal érezhetné ugyanezt” – mondta a fiatal lány, aki éppen a rendezvény nyitónapján tudta meg, hogy sikeresen felvételizett a Szegedi Tudományegyetem védőnői szakára.

Fotó: Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató

MINÉL TÖBB SZERETETET KAPUNK, ANNÁL TÖBBET ADUNK

A Szeged-Csanádi Egyházmegye régóta együttműködik az ÁGOTA Alapítvánnyal. Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök a megnyitón kiemelte: egy év kihagyás után szerveződött meg az idei tábor, így még nagyobb a találkozás okozta öröm, mint máskor. “A szeretet sugárzik az alapítvány által szervezett táborokból. Ne felejtsük el, hogy minél több szeretetet kapunk, annál többet adunk – ezt tapasztalhatjuk meg minden évben itt a megnyitón, amit köszönök vendégek nevében”  – tette hozzá.

Fotó: Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató

Az eseményen az is elhangzott, hogy a tervek szerint jövőre már nem Doboz-Szanazugban, hanem a Bács-Kiskun megyei ÁGOTA Falván, saját területen szervezi meg az alapítvány az állami gondoskodásban élő fiatalok XXV. nyári táborát, ezért a szervezők mindenkinek köszönetet mondtak, hogy a Békés megyei helyszín éveken át befogadta és kiválóan kiszolgálta a rendezvényt.

Az ÁGOTA tábor megnyitóján mi is ott jártunk, nézd meg videónkat az eseményről!

Forrás: Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató

Operatőr: Magyar Andor, szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb