Mindenmás

Behatoltak, loptak, majd elégették a cuccot

Nehezen lehet értelmezni annak a férfinak és élettársának tettét, amit július 19-én, Hódmezővásárhelyen tettek. Egy millió forintot csentek el, de a lopott karórát már elégették.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai elfogtak egy mindszenti párt, akik kifosztották idős ismerősüket és úgy akartak megszabadulni a bizonyítékoktól, hogy azokat elégették – áll a rendőrség közleményében.

EGYMILLIÓT LOPTAK, NYOLCVANEZER FORINT MARADT BELŐLE

Gyorsan elköltötték a lopott zsákmány nagy részét az elkövetők, ugyanis mire a zsaruk lefoglaták tőlük a pénzt, már csak nyolcvanezer forint maradt.

A rendőrségre 2021. július 19-én érkezett bejelentés, hogy egy mindszenti ingatlanba ismeretlenek az éjjeli órákban behatoltak, majd az alvó sértettől eltulajdonították kézitáskáját, amelyben, több mint egymillió forint készpénzt és karórát tartott.

Az elvégzett adatgyűjtések és kihallgatások eredményeként látókörbe került a 61 éves férfi és annak 52 éves élettársa, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.

ELÉG BIZONYÍTÉKOT HAGYOTT MEG A TŰZ

A nyomozók a feltételezett elkövetők lakóhelyén kutatást tartottak, amely során a ház kandallójában összeégve megtalálták a sértett eltulajdonított táskáját és a karóráját. A rendőrök az ingatlanban lefoglaltak, mintegy nyolcvanezer forint készpénzt is.

A párost a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták.

Ellenük kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb