Közélet

Van még idő: augusztus közepéig kell eldönteni, hogy a 12-18 éves diákok közül kik akarják beoltatni magukat a Pfizer vakcinájával

Mégsem kell augusztus elején felmérniük az iskoláknak, hogy a 12-18 éves diákok közül kik akarják beoltatni magukat a Pfizer koronavírus elleni vakcinájával – tudta meg az InfoRádió a Nemzeti Pedagógus Kar elnökétől. Horváth Péter elmondta: az intézmények a hónap közepéig kaptak haladékot, bár szerinte ezt a feladatot igazán jól csak szeptember elején tudnák elvégezni.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke megerősítette: hétfőn levelet kaptak az iskolák arról, hogy értesítsék a szülőket arról, hogy lesz oltási lehetőség augusztus utolsó két napján, és mérjék fel az igényeket. Az iskolák vállalhatták azt is, hogy oltópontok legyenek, akár az iskolaorvos is be tudja adni a Pfizer-oltást, de kérhetnek olyan orvoscsapatot, amely ezt meg tudja tenni helyben.

FONTOS AZ, HOGYMINÉL TÖBB GYEREK FELVEGYE AZ OLTÁST

“Kedd délután kaptunk értesítést, hogy tekintsük ezt az adatigénylést tárgytalannak, nem kell visszaküldeni azt az adatlapot, amelyben a létszámadatokat meghatározhattuk volna. Bevallom, én ennek a hírnek örültem” – mondta az elnök, aki egyben a győri Révay Miklós Gimnázium igazgatója is, és jelezte, mindkét levelet a tankerülettől kapták az iskolák. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint nagyon fontos az, hogy a gyerekek közül minél többen felvegyék az oltást, és így biztonságosan kezdhessék meg a jelenléti oktatást, ugyanakkor jelentős nehézséget jelent ilyenkor a diákok értesítése, hiszen sokan nincsenek is otthon vagy Magyarországon, de a tanulók egyébként sem követik nyáron az iskola honlapját vagy a központi Kréta-rendszert.

AUGUSZTUS KÖZEPÉIG KELL ELDÖNTENI A SZÜLŐKNEK, HOGY BEADATJÁK-E GYERMEKEIKNEK AZ OLTÁST

“Ennek az adatgyűjtésnek a pontossága megkérdőjelezhető lenne, nem állna arányban a befektetett energiával. Jobbnak láttam azt, ha ez későbbi időpontban kerül sorra, sőt szerintem az lett volna talán a legcélszerűbb, ha a honlapon való alapos tájékoztatás és figyelemfelhívás mellett az augusztus 31-i és szeptember 1-jei tanévnyitó ünnepségeken a diákok személyesen jelezhették volna ezt az igényüket. Az sokkal pontosabb felmérést tenne lehetővé, és akkor a következő hét elején pedig sor kerülhetne az oltásra” – mondta Horváth Péter. Jelezte ugyanakkor, jelenlegi tudomása szerint nem kapnak ennyi haladékot, hanem augusztus 16. után kell felmérniük az igényeket, az oltás két napja pedig marad augusztus 30. és 31.

NAGY IGÉNYRE LEHET SZÁMÍTANI

A pedagóguskar elnöke szerint az adatok így is kérdőjelesek lehetnek, de könnyebben teljesíthető lesz a feladat, különösen akkor, ha az oltási akcióhoz majd országos médiakampány is társul, amivel vélhetően a diákok és szüleik értesülnek a lehetőségről. Márpedig Horváth Péter szerint nagy igényre lehet számítani, a 16-18 évesek között az iskolájukban már a nyár elején a tanulók 70 százaléka beoltatta magát. “Ez egy nagyon hasznos kezdeményezés, biztos vagyok benne, hogy nagyon komoly létszám lesz, akit ez érinthet. A szülők a diákokkal együtt el tudják dönteni azt, hogy mi a fontos számukra” – vélekedett Horváth Péter. Szerinte az is a későbbi adatgyűjtés mellett szól, hogy addigra elkezdődnek a gólyatárborok, így a legnehezebben elérhető új diákokat is meg lehet kérdezni az oltási hajlandóságukról.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb