Mindenmás

Lefülelték a rendőrök: pénztárcát, cipőt és háztartási kellékeket is lopott egy fiatal nő Szegeden

A szegedi rendőrök rövid időn belül elfogták azt a fiatal nőt, aki pénztárcát tulajdonított el egy szegedi panzióból. Korábban egy áruházból cipőket, valamint egy másik üzletből háztartási kellékeket is lopott – olvasható a police.hu oldalon.

A nyomozás adatai alapján a 24 éves gyanúsított 2021. július 30-án este egy panzióban szállt meg, amikor felfigyelt a recepción őrizetlenül hagyott női táskára. A tolvaj a kínálkozó lehetőséget kihasználva a retikülből eltulajdonította a sértett pénztárcáját, majd pihenni tért a szobájába. A kézitáska tulajdonosa kis idő elteltével észrevette, hogy eltűnt a tárcája, ezért bejelentést tett a rendőrségen. Az egyenruhások a város térfigyelő kameráinak felvételei alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit a helyszínen el is fogtak. A nyomozás során megállapították, hogy a tolvaj három nappal korábban egy áruházból cipőket, valamint egy másik üzletből háztartási kellékeket is lopott. A rendőrök előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb