Éveken át verte, nem fürdette és nem is fűtött 9 éves kislányára Csongrád-Csanád megye legpocsékabb édes(?)apja
Éveken át verte, nem fürdette és nem is fűtött 9 éves kislányára egy hódmezővásárhelyi apa (?), súlyos traumát okozva ezzel gyermekének. A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség a héten vádat emelt a férfi ellen.
A kislány édesanyja 5 éve halt meg, ezt követően annak dacára, hogy a vádirat szerint rengeteg adományruhát kaptak, a gyermeket egyedül “nevelő” férfi súlyosan elhanyagolta a kiskorú nevelését:
- nem gondoskodott a ruházkodásáról,
- a tisztálkodásáról,
- az ingatlanjuk takarításáról,
- és a fűtésről sem.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség közleményéből kiderül, hogy a fentiek mellett a férfi hetente több alkalommal is bántalmazta a kislányát, hol tenyérrel, hol nadrágszíjjal ütve, többször is nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozva neki. A gyermek rendszeresen ápolatlanul jelent meg az iskolában, akinek a pedagógusok biztosítottak tisztálkodási lehetőséget: gyakran az iskolában tusolt vagy mosott hajat, a gyerekek és a tanárok vittek neki ruhát is.
A közleményből kiderül, hogy a járási ügyészség a vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, könnyű testi sértés vétségével, becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettével vádolja. A vádlott bűnösségéről a későbbiekben a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.
Egy hozzászólás