Közélet

Megszólalt a magyar kormány az afganisztáni összeomlásról: nem fogadunk be korlátozás nélkül menekülteket

Nem fogad be korlátozás nélkül afgán menekülteket a magyar kormány, viszont vizsgálja a lehetőségét annak, hogy a magyar csapatokat segítő fordítóknak segítsenek – mondta el Magyar Levente államtitkár.

Amikor az amerikaiak bejelentették a csapatkivonást, a magyar kormány megfogalmazta: ennek a folyamatnak úgy kell lezajlania, hogy Afganisztán ne válhasson ismét a nemzetközi terrorizmus melegágyává, valamint a tömeges migráció kibocsátó országává – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a közmédiának. Hozzátette: sajnos nem sikerült a világ nagy része által elfogadott és megfogalmazott elvárások szerint végrehajtani a műveletet.

NEM FOGADUNK BE KORLÁTLANUL MENEKÜLTEKET

Magyar Levente hozzátette: “nem fogadjuk el” azokat az elvárásokat, kezdeményezéseket, felszólításokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy Magyarország is korlátlanul fogadjon be bárkit, aki Afganisztánt ezekben a nehéz napokban, hetekben el akarja hagyni – jelentette ki. Megjegyezte: a nemzetközi közösségben ugyanis “ilyen dokumentumok cirkulálnak”, amelyek arra szólítják fel az egykor Afganisztánban csapatokkal rendelkező országokat, és általában a nyugati országokat, hogy mindenfajta korlátozás és szűkítő kitétel nélkül fogadjanak be afgán migránsokat.

EGYETLEN ESETBEN MÉGIS KIVÉTELT TESZÜNK

Magyar Levente szólt arról is, hogy Magyarország egyetlen esetben mégis kivételt tesz: komolyan vizsgálják, hogyan tudna segíteni azokon, akik az elmúlt húsz évben tolmácsként vagy más minőségben dolgoztak a magyar csapatoknak. Mint mondta, kapcsolatban vannak ezekkel az emberekkel és folyik annak a felmérése, hogyan tudnának segíteni nekik. Hozzáfűzte: nyilvánvalóan a csapatkivonásnak nem így kellett volna történnie. Amit most Kabulból és Afganisztán különböző pontjairól “látunk, az rémísztő, és úgy gondolom”, mind a migráció, mind a nemzetközi terrorizmus összefüggéseiben olyan korszaknak a nyitánya lehet – nemcsak Közép-Ázsia és a Közép-Kelet, hanem az egész világ számára – ami nem volt kívánatos és talán még elkerülhető is lett volna – fogalmazott.

KOMOLY HULLÁMRA KELL KÉSZÜLNÜNK

Az államtitkár szerint aki ma Afganisztánból útnak akar indulni, Törökországig bármifajta komolyabb akadály nélkül el tud jutni, és “török barátainkon múlik, hogyan kezelik ezt a helyzetet”. Hozzátette: a törökök után Magyarország az első az európai irányú migrációs útvonalon, amelyik komolyabb határvédelmi képességgel és akarattal rendelkezik. Ha a törökökön átjönnek a migránsok, akkor itt lesznek a röszkei határátkelőponton napokon belül, ezért komoly potenciális migrációs hullámra kell felkészülnünk – mondta.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb