Mindenmás

Agyba-főbe verték a buszsofőrt a tinédzserek, mert rájuk szólt a maszkviselés miatt

Súlyosan bántalmazta az egyik nagyváradi busz sofőrjét egy hét fős, 13 és 15 év közötti fiatalokból álló társaság augusztus 31-én – írja a Főtér nevű portál. A sofőr “bűne” mindössze annyi volt, hogy leszállította őket a járműről, mivel nem viseltek maszkot.  

SZÓLT, HOGY VEGYENEK MASZKOT, A KÓRHÁZBAN KÖTÖTT KI

Az erdélyi, magyar portál beszámol róla, hogy kedden este Nagyváradon egy városi buszjárat sofőrje arra kért egy csapat tinédzsert, hogy tegyenek fel maszkot, ha fel akarnak szállni a járműre. A tinik elégedetlenkedni kezdtek, de azért leszálltak, ám ezután kövekkel kezdték el dobálni a buszt.

A vezető leszállt a járműről, hogy számonkérje a társaságot, akik ekkor nekiestek és alaposan helybenhagyták a sofőrt. A helyi tömegközlekedési vállalat alkalmazottja végül kórházba került, az agresszív fiatalokat pedig elfogták a rendőrök. 

SZEGEDEN IS VOLT HASONLÓ: SZEGEDEN BŐ KÉT HETE VOLT EGY “KIS” KICK-BOX AZ EGYIK BUSZON

Sörrel és üdítővel a kezükben szállt fel két fiatalember az egyik szegedi helyi járatra szombat reggel 9-kor, miután a sofőr leszállásra szólította fel őket, balhézni kezdtek, szétlocsolták az italt, majd az egyik Van Damme jelölt rúgott a buszvezetőnek egy combost – írtuk még augusztus 17-én. Nem volt jó ötlet a rögtönzött sparring, a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a férfi letartóztatását.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: ข่าวบอล
'Fel a tetejéhez' gomb