Szegedi Arcok

Kick-box volt a szegedi buszon: sörrel szállt fel, combost rúgott a sofőrnek

Sörrel és üdítővel a kezükben szállt fel két fiatalember az egyik szegedi helyi járatra szombat reggel 9-kor, miután a sofőr leszállásra szólította fel őket, balhézni kezdtek, szétlocsolták az italt, majd az egyik Van Damme jelölt rúgott a buszvezetőnek egy combost. Nem volt jó ötlet a rögtönzött sparring, a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a férfi letartóztatását.

Az ügyészség közleményéből kiderül, hogy a konfliktus augusztus 14-én, múlt szombaton reggel 9-kor történt, amikor az elkövető a barátaival közösen felszállt az egyik szegedi helyi járatra. Ezt követően felpörögtek az események:

  • a gyanúsított kezében sör, míg a barátja kezében üdítő volt,
  • ezt meglátva a buszsofőr felszólította őket, hogy szálljanak le,
  • a két erősember ekkor szidalmazni kezdte a sofőrt, majd a show azzal folytatódott, hogy szétlocsolták a kezükben lévő italokat az utasokkal teli buszon,
  • ezt követően leszálltak, a sofőr pedig (feltételezhetően mérgében) utánuk ugrott,
  • ekkor csattant el a combos.

A sofőr a rúgást követően visszaszállt a buszra, hívta a rendőröket, közben pedig az egyik utas feltartóztatta a szegény ember Tong Po-ját.

A járási ügyészség a buszsofőr, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indítványozta a férfi letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését. Mint a közleményből kiderül, a gyanúsított már több alkalommal állt bíróság előtt és fennáll a bűnismétlés veszélye.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb