Szegedi Arcok

Szeged díszpolgára, Karikó Katalin az idei Bolyai-díjas

Karikó Katalin kutatóbiológus kapja idén a magyar tudományos élet legrangosabb elismerését, a Bolyai-díjat  – jelentette be pénteken a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriuma és alapítói.

“Karikó Katalin kutatóbiológus úttörő szerepet játszott a Covid-19 elleni mRNS-alapú vakcina kifejlesztésében, eredményeit világszerte figyelemmel kíséri az akadémikus közeg és a közélet egyaránt” – idézi a közlemény Szabó Gábor, a Bolyai Díj Alapítvány Kuratóriumának elnöke szavait.     

KÉTÉVENTE OSZTJÁK KI A BOLYAI-DÍJAT

Az 1998-ban alapított és kétévente átadott Bolyai-díjat azzal a céllal hozták létre, hogy az emberek értékrendjében méltó helyre emeljék a tudást és a tudományt, így biztosítva a tudósokat megillető társadalmi elismertséget. A civil kezdeményezésre, magántőkéből létrehozott alapítványi díjat azok a magyar állampolgárságú vagy magyar származású személyek kaphatják meg, akik nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket érnek el a tudományos kutatás, fejlesztés, a tudományos utánpótlás nevelése, illetve ezek eredményeinek a társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén – közölte a kitüntetés kommunikációjával foglalkozó cég pénteken az MTI-vel.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: แทงหวย LSM99
'Fel a tetejéhez' gomb