Közélet

That’s all, Folks! Távozik a Momentum éléről Fekete-Győr András

Közel kétharmados arányban megvonta a bizalmat Fekete-Győr Andrástól a Momentum küldöttgyűlése – értesült a 24.hu vasárnap este, a portál úgy tudja, a pártot 2017 óta vezető politikus már le is mondott.

A dolog előzménye az volt, hogy kedden bizalmi szavazást kért maga ellen Fekete-Győr András. Az ellenzéki előválasztáson elinduló politikus a döntését azzal indokolta, hogy a miniszterelnök-jelölti voksoláson meglepően pocsék eredményeket ért el, a szavazatoknak mindössze a 3,4 százalékát tudta összeszedni. Azon a bizalmi szavazáson, amelyben minden párttag részt vett, még kétharmadnyi többség állt ki a pártelnök mellett, ám később a küldöttgyűlés kétharmados többséggel már a távozása mellett voksolt.

A 24.hu értesülései szerint Fekete-Győr András le is mondott elnöki posztjáról.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb