Közélet

“Az ország leállítása nélkül vesszük fel a harcot” – Orbán Viktor péntek reggeli bejelentései, a Kossuth Rádióban (frissítve)

Kitört a péntek, érkeznek a miniszterelnöki bejelentések a legfrissebb kormányzati döntésekről. Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban kezdte a napot.

Cikkünk folyamatosan frissül.

NEM LESZNEK LEZÁRÁSOK (?)

Jó ha van az embernél maszk, fejtette ki a kormányfő. Mint mondta, ő is használja, ha úgy látja, hogy szükség van rá, de úgy látja, egyetlen dolog bizonyul eredményesnek a járvány ellen, az oltás.

“A nyáron felkészült az ország, mindenünk van az egészségügyben, az ország működésének leállítása nélkül fel tudjuk venni a harcot a negyedik hullám ellen.”

Van elég orvos, lélegeztetőgép, vakcina, nyáron felkészült az ország, hogy a negyedik hullámot is kezelni tudjuk – fogalmazott a miniszterelnök. A számok alapján azonban még nem értük el azt a fertőzöttségi szintet, mint például Romániában.

JÖN A MAGYAR VAKCINA

A magyar vakcináról is beszélt a miniszterelnök, kifejtette, hogy mi, magyarok is próbálunk fejleszteni oltást: “nem állunk rosszul vele, minden reményünk megvan, hogy legyen saját fejlesztésű vakcinánk.”

BRÜSSZEL, BRÜSSZEL, BRÜSSZEL

Orbán Viktor szerint Brüsszelben afrikai gyerekekkel akarják pótolni a népességcsökkenést. A miniszterelnök szerint a magyar fiatalok viszont szeretnének gyereket vállalni, és az ehhez szükséges akadályokat kell előbb elhárítani, nem migránsokat betelepíteni.

DÁVIDOK GÓLIÁT ELLEN

“Az utóbbi időkben Németország rá akarja erőltetni az unióra az akaratát” – mondta, a magyar felfogástól ez azonban olyan távol áll, mint Makó Jeruzsálemtől. Magyarország nem akar kötelező migrációs kvótát, és több országgal már szerveződik az ellenállás, mint Dávid Góliát ellen.

VIRÁGCSOKROKKAL NEM LEHET MEGVÉDENI EURÓPÁT

“Virágcsokrokkal nem lehet megvédeni Európát a migránsoktól. Az az elvárás a rendőrők, katonák felé, hogy védjék meg a határt, és ezt kell betartani. Járványok és migrációk korát éljük” – mondja Orbán Viktor. Ha a rezsiár nő, meg kell fékezni, és meg kell védeni a családokat. A járványt nem megérteni kell, hanem megfékezni az oltásokkal.

BÉCSBEN HÁROMSZOR ANNYI A GÁZ, MINT ITTHON

“2010 után az első csaták között volt a rezsiharc Brüsszellel” – nyilatkozta Orbán Viktor, a kérdés az szerinte, hogy megfékezhető-e a rezsiárak növekedése, miután világszerte elszálltak azok. Felidézi, hogy a Gyurcsány- és Bajnai-kormány alatt az egekben voltak a rezsiárak, és nagy csata volt 2010 után a multik és Brüsszel ellen, hogy rögzített árak legyenek a piaci árak helyett.

Bécsben ma az áram ára több mint duplája a budapestinek, Berlinben háromszor annyit fizetnek. A gáz ára Berlinben duplája, Bécsben a háromszorosa a magyarnak. „Mi megvívtunk egy sikeres harcot” – mondja, a rögzített árakkal pedig megvédik a magyar háztartásokat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb